A gazdag diplomata karrierrel rendelkező Trine Skymoen a hazájában betöltött külügyi kapcsolatokért felelős vezető tanácsnoki megbízását követően idén szeptembertől látja el Norvégia magyarországi nagykövetének feladatkörét. A bemutatkozó, ismerkedő megbeszélésen a vendéglátó polgármester röviden vázolta Vác történelmi múltját, majd a nagykövet érdeklődésére ismertette a tavalyi önkormányzati választási eredmény kialakulásának hátterét, körülményeit. A jó hangulatú beszélgetés kellő alapot adhat a kulturális kapcsolatok erősítésére és a pályázati lehetőségek feltérképezésére, valamint a korábbi években megkezdett, ám a norvég alap nem megfelelő kihasználtsága okán megrekedt váci projektek továbbvitelére. Matkovich Ilona hangsúlyozta: a jelenlegi városvezetés kiemelt figyelmet fordít azokra a lehetőségekre, amelyek külső források bevonásával segíthetik Vác fejlődését – olvasható a város honlapján. Trine Skymoen őexcellenciája kifejezte szándékát a kapcsolaterősítésre, mely a továbbiakban akár közvetett úton, akár személyes megbeszélések segítségével a kölcsönös előnyök kiaknázását jelentheti majd.

|