Napi téma a médiában, hogy az önkormányzatok hatáskörében maradnak-e a szakrendelők. A dunakesziek érdekében az a célunk, hogy megtartsuk az SZTK-t – olvasható a városvezető közösségi oldalán.
Az OGYÉI féléves kampányt indít a vízfogyasztás népszerűsítésére
A megfelelő hidratáltság és az egészséges életmód támogatására az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) Népegészségügyi Termékadó (NETA) Programirodája márciustól ismét meghirdeti vízfogyasztást népszerűsítő, Aqua Challenge elnevezésű kampányát – tudatták a szervezők az MTI-vel.
NNK: több mint 65 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
A múlt héten több mint 65 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.
Országos Mentőszolgálat: jól működik az új ügyeleti rendszer
Az első nap tapasztalatai alapján jól működik az új ügyeleti rendszer Győr-Moson-Sopron vármegyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
NNK: stagnál a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.
NNK: több mint 44 ezren fordultak orvoshoz tünetekkel a múlt héten
A múlt héten 44 400 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.
Rétvári: Az energiaital nem gyerekjáték, az energiaital nem üdítő!
„Egy asztalhoz ültünk a Belügyminisztériumban a Magyar Energiaital Szövetséggel, Müller Cecília tisztifőorvossal, Zacher Gábor toxikológussal, Szócska Miklóssal, valamint a szülői szervezetek képviselőjével.
Dr. Papp Lajos szívsebész professzor volt a januári Váci Polgári Est vendége
A Váci Polgári Estek sorozat 2023-as évfolyama első alkalmának adott helyet január 26-án a Piarista Kilátó Központ, ahol ezúttal Dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész, akadémikus volt az előadó vendég.
Rétvári Bence: januárban tovább emelkedik az orvosok, júliusban az ápolók bére
A szankciós válság ellenére a kormány újabb forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez, így tovább emelkedik az orvosok, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bére is – mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Rétvári: hétmilliárd forintból folytatódhat a váci szakrendelő felújítása
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője csütörtök este – Latorcai Csabával, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkárával együtt – tartott váci sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Magyarország helyreállítási tervének elfogadása azt is jelenti, hogy mintegy hétmilliárd forintból folytatódhat a váci szakrendelő felújítása.
