Nagy nevek a Memento Mori főszereplői között

Reviczky Gábor papi személyként, bizonyos Sándor atyaként, Trokán Nóra és Kamarás Iván pedig kutató antropológusokként lesznek a főszereplői a Memento Mori című kalandfilmnek – derült ki a június végén kezdődő váci helyszíni forgatás csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.

Színes programkavalkád a dunakeszi gyereknapon

Az idei gyereknapon állatságokból sem lesz hiány! A Katonadombon május 29-én 9.00 órától az állatsimogatóban malackák, nyuszik, csibék, az állatbemutatón, pedig kígyók, egzotikus hüllők lepik meg a kíváncsi közönséget. Az érdeklődőket a Dunakeszi Sárkány Légió is várja a Duna partján és vizén, ahol nyíltnap keretein belül ismerkedhetnek a sportággal és a hajózással.

Családi nap a művészeti iskolában

Két év után ismét megrendezték a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a családi napot. Színpadi műsorok, „hangszersimogatók”, játékos akadályverseny fogadta május 21-én a gyermekes családokat és a növendékek hozzátartozóit.

Jubileumi fúvóskoncert

Nem mindennapi évforduló jegyében rendezett május 21-én koncertet a Dunakeszi Fúvószenekari Egyesület. A zenekar ötvenéves fennállását erre az alkalomra összeállított műsorral ünnepelték a VOKE József Attila Művelődési Központban.

Százezreket ér el a TikTokon a modernkori Petőfi Sándor

Petőfi Sándor versével jelentkezett a színművészetire, most pedig már több száz költeményét szavalja, tanulmányozza, sőt műbajuszt ragaszt, felveszi a Bocskai-öltönyt és a fehér inget, hogy úgy nézzen ki, mint a nemzeti hősünk. Bánföldi Szilárd, a nyárlőrinci születésű színművész lassan fél életét a költő bőrébe bújva éli.

Szárnyaltak a gödi táncosok az országos bajnokságon

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Magyar Látványtánc Szövetség Országos Bajnoksága, melyre a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 5 kortárstánc-versenyszámot nevezett. Tanítványaink óriási sikert arattak – nyilatkozta lapunknak Nevelő-Szavári Anita művészeti intézményvezető-helyettes.