Közismert, hogy 1846. július 15-én adták át Magyarország első vasútvonalát, mely két év munkája nyomán, a Magyar Középponti Vasúttársaság irányításával, Pest és Vác városa között készült el. Az is ismert, hogy a 33 kilométer hosszú szakaszon csak Dunakeszin állt meg a történelmi személyiségeket a váci avató ünnepségre szállító vonat.
Jön a VéNégy Fesztivál
Összművészeti programkavalkád a Dunakanyarban, június 20-án indítja a nyarat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
„Az ellenségeskedés világában kell valami, ami összeköt minket, sződligetieket”
Ókovács Benedeket, az Ezerarcú Sződliget című kisfilmsorozat szerkesztő-rendezőjét kérdeztük kulisszatitkokról, a film készítésének motivációiról és további terveikről. A filmsorozat új részei péntek esténként debütálnak a www.szodligetiek.hu honlapon.
Szenzációs programokkal várja a látogatókat az idei Ipoly Feszt
Nyolc település, négy hétvégén keresztül, több mint 100 programmal várja az érdeklődőket a negyedik Ipoly Feszten június 7-től július 7-ig. Az évek óta egyre népszerűbb Ipoly menti összművészeti fesztivál tízezres nagyságrendben vonz embereket az ország távolabbi területeiről is, illetőleg az itt élők számára is egy fontos nyárindító, szezonindító eseménysorozat – mondta Rétvári Bence, a fesztivál …
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A legfrissebb adatok szerint tíz adózóból csupán négy rendelkezik adója 1%-áról. A Kuckó Önkéntes Program (Szintlépés Alapítvány) most arra hívja fel a figyelmet, hogy bármennyire aprónak tűnik a felajánlás összege, rengeteget jelent a gyermekotthonban élők számára. A „Nekünk 1% pont elég!” című kezdeményezés célja, hogy plakátok, magazinhirdetések és influencer tartalmak 1%-nyi részletének felhasználásával mutasson rá …
Tanuljon felnőttként a Dunakeszi Diáknegyedben!
Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzésekben. Az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése mindenki számára ingyenes.
Elképesztő jubileumi ünneplés – Páva Józsefné Marika nénit köszöntötték 90. születésnapja alkalmából
Páva Józsefné Marika nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából Dióssi Csaba polgármester és Juhász Ádám Alag városrész megbízottja. Azt is megkérdezte a Dunakeszipost tőle, hogy mi a hosszú élet titka.
Ingyenes szűrőbusz – egészségügyi vizsgálatok Gödön
A május 18-i szombati eseményre a a helyi lakosok a címen tudnak jelentkezni.
Május 15. – Ma van a családok nemzetközi napja
A családok nemzetközi napjának létrehozásáról 1993-ban döntött az ENSZ Közgyűlése azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét a családokat érintő aktuális kérdésekre, kihívásokra, valamint azon társadalmi, gazdasági és demográfiai folyamatokra, amelyek hatással vannak a családokra. Az évek során számtalan nemzeti és nemzetközi figyelemfelhívó eseményre került sor a világnap keretében.
Önkormányzati és uniós képviselő-választásra készülve – Beszélgetés a Megafon két influenszerével Kisnémediben
Már hagyománynak számít, hogy térségünk három települése, Vácrátót, Vácduka és Kisnémedi Fidesz-KDNP-s támogatói összeülnek és közös véleményt alkotnak az önkormányzati választási esélyekről és lehetőségekről, beszélgetnek a napi politikáról. Ezúttal a téma kibővült az európai uniós képviselők választásával kapcsolatos kérdésekre is, de szóba került a hazánk szomszédságában dúló háború, a migráció és a gender társadalomban betöltött …