Sport

Kétszázötvenen már úgy döntöttek, hogy elindulnak a Mikulás-futáson – Ugye te is eljössz!?

Öt héttel a Mikulásfutás előtt csaknem 250 versenyző nevezett a versenyünkre. Ez jó hír, de szerintünk, még csak ezután fogsz igazán belegondolni, hogy még egy hónap és leesik a hó (valahol a sarkokon), felcsengenek a karácsonyi dallamok (ez már nálunk is), a szél felénk fújja a forralt bor és a sült gesztenye illatát (a Március …

Kultúra

Helyi szerzők felolvasóestje a könyvtárban

A világjárvány miatti két év kihagyás után újra összegyűltek a dunakeszi irodalomkedvelők a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtárban, hogy részt vegyenek a helyi írók, költők felolvasóestjén. Tizenegyen vállalkoztak arra, hogy műveiket megosszák egymással és a közönséggel. Az érdeklődők között családtagok is jelen voltak, ami még bensőségesebbé tette az eseményt.

oktatás

Fáklyás felvonulás a pedagógusokért

Október 27-én, csütörtök este a IV. Béla király Főtértől a Dunakeszi Tankerületi Központig vonultak a pedagógusokért tüntető diákok és szülők. A fáklyás felvonulás végén egy koszorút helyeztek el a tankerület kerítésén – értesültünk az egyik szülőtől kapott fényképek és beszámoló alapján.

Belföld

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy dunakeszi étteremben látta vendégül a koreai gazdasági minisztert

A Dunakeszin élő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a keleti világban a személyes kapcsolatoknak és gesztusoknak nagy jelentősége van, ezért nem Budapesten, formális körülmények között, hanem Dunakeszin, a Csurgó étteremben ült le Ahn Duk-geun korei gazdasági miniszterrel tárgyalni.

gazdaság

Díjazták a DDC társadalmi felelősségvállalását

A fenntarthatóság, a társadalmi felelősségvállalás és a környezetvédelem egy közös ügy, közös felelősség. A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) éppen ezért hozta létre évekkel ezelőtt a társadalmi felelősségvállalási programját, amelynek keretében arra törekszik, hogy megteremtse az ehhez szükséges tudatosságot. A vállalat erre irányuló törekvéseit ismét elismerték; a „Legjobb CSR Programért” kategóriadíjat a DDC-nek ítélte oda a …