Sport

Hajnal ötkor rajtolt el, hogy 50 kilométert fusson

Sikeres volt a jubileumi dunakeszi Yours Truly futás Dunakeszi Alsón január 30-án tartották a jubileumi, 10. Yours Truly futást, melytől a hideg, szeles időjárás sem riasztotta el a futás szerelmeseit. Az egykoron finn kezdeményezésre indított január végi örömfutásra a helyiek mellett érkeztek indulók Fótról, Vácról, Rákospalotáról, Tatáról is, de például a szomszédos Gödről Hattyasy László …

Sport

EHF NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, D-csoport – Higgyünk bennük, egyre jobbak lesznek

A Váci NKSE csapata az EHF női kézilabda Európa-Liga D-jelű csoportjában lejátszotta harmadik, az első fordulóból elhalasztott mérkőzését Franciaországban. Az ellenfél a Chambray Touraine együttese volt. A román Valcea elleni idegenbeli tíz, majd a dán Viborgtól elszenvedett egygólos hazai vereséget követően ezúttal kettővel maradtak alul a váci lányok.

Sport

MOB: Gyulay Zsoltot választották elnöknek

A Magyar Olimpiai Bizottság január 29-én 10 órára közgyűlést hívott össze, melynek két napirendi pontja volt: a Gyulay Zsolt sikerét hozó elnökválasztás, illetve a döntés az olimpiai eseményekre történő nevezés és akkreditáció minimumkövetelményeinek módosításáról – írja a nemzetisport.hu

Kitekintő

Püspökhatvanban 270 ezer forintért vásárolhattak közművesített építési telket a fiatalok

Püspökhatvanra méltán mondhatjuk, hogy családbarát önkormányzat irányítja, amely a település adottságait példaértékűen ötvözi a sikeres állami pályázatokkal, aminek köszönhetően 110,3 millió forint központi támogatásból és 15,6 millió forint önrészből épített bölcsődét, 62,4 millió állami forrásból újította fel a fogorvosi- és gyermekorvosi rendelőt. Negyvenöt közművesített építési teltek parcelláztak fel 270 ezer forint egységáron az otthonteremtő fiataloknak.

Kitekintő

Acsa nagyot lépet előre

Acsa a Cserhát-hegység lábánál, a Galga völgyének kanyarulatában, Pest és Nógrád megye határán, gyönyörű természeti környezetben elterülő, több százéves település. A közel másfél ezer lelket számláló község számos építészeti remekmű mellett a turisták körében is nagy népszerűségnek örvendő két Prónay-kastéllyal is büszkélkedhet. Az értékes építészeti örökséghez és a gyönyörű természeti környezethez méltó színvonalú az acsai …