Magyar Lea Csenge január 1-jén reggel 5 óra 36 perckor, 3200 grammal és 52 centiméterrel jött a világra a Váci Jávorszky Ödön Kórházban.
Nagymarosnál kedden hajnalban egy vágányon megindulhat a vonatforgalom
Újév napján késő délutánra sikerült beemelni és elszállítani az utolsó Nagymarosnál kisiklott tartálykocsit is. A daruzást és az utómunkálatokat követően a MÁV szakemberei az egyik sínpáron megkezdték a vágányszabályozást, és visszaépítik a kocsik emelése, elszállítása miatt elbontott, félrehúzott felsővezetékeket is. Ez azt jelenti, hogy a mai napon még nem indulhat újra a vonatforgalom, de január …
2023 a rekordok éve volt! – A ZöldLiget – Baráti Kör Sződligetért Egyesület közleménye
„A 2023-as év a rekordok éve volt egyesületünk életében. Soha korábban nem rendeztünk ennyi közösségi eseményt, programjainkba minden korábbinál több embert tudtunk bevonni, új kapcsolatokat létesítettünk a civil világban és egyesületként is meg tudtunk erősödni” – olvasható a ZöldLiget-Baráti Kör Sződligetért Egyesület évértékelő közleményében.
Dunakeszi hatalmas bulival búcsúztatja az óévet!
A városi önkormányzat az idei esztendő utolsó napján is nívós programra várja a dunakeszieket, akik december 31-én a Duna-parti Katonadombon együtt búcsúztathatják a 2023-as évet.
A szilveszteri ünneplés legyen állatbarát
Bár a szilveszteri ünneplések hangos „robbanások” kíséretében zajlanak, fontos szem előtt tartani az állatok védelmét is. A tűzijátékok és petárdák okozta hangzavar és fényeffektusok jelentős stresszt és szorongást okozhatnak a háziállatoknak és a vadon élő állatoknak – fejtette ki Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos – írja a vaconline.hu.
BM: január elsejétől emelkedik a pedagógusok bére
A kormány döntése szerint 2024. január 1-jével átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusbér – közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
Kisiklott egy tehervonat négy kocsija Nagymaroson
Kisiklott és felborult egy tehervonat négy kocsija a nagymarosi állomáson, a helyszíni vizsgálat és a műszaki mentés ideje alatt – bizonytalan ideig – szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között, emiatt pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
Rendkívüli bejelentést tett a Mol: mégsem úgy lesz januártól a kutakon, ahogy vártuk
„Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal” – mondta az Indexnek Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.
Időkapszulát helyezett el a Petőfi Kulturális Ügynökség
„Az idő igaz” címmel könyvet küldött a jövőbe a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ). A Petőfi-bicentenárium zárásaként elhelyezett időkapszulába Petőfi versei mellé ma is élő költők műveit válogatták be.
Óév búcsúztató forraltbor-főző verseny lesz Vác főterén
A Vendégvárók Váci Egyesületének köszönhetően szilveszterre hangolódva több mint másfél évtizedes múltú hagyomány a főtéri forraltbor-főző verseny. Az idei immár a 16. lesz, melyet december 30-án rendeznek Vác főterén.