Hasonlóan életünk első nagy szerelméhez, a randevún ő is megváratott minket. Már úgy volt két éve is, hogy eljön hozzánk, de a világjárványnak „köszönhetően” még halogatta a nagy találkozást. Aztán idén végre megvalósulhatott az álmunk, a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a Giro d’Italia megérkezett Magyarországra. A több mint három hetes körverseny első három etapja hazánk …

Így ünnepeltük a tánc világnapját!
Országos szenior örömtánc flashmobot hirdettem a budapesti Hősök terére április 29-ére. Szerettük volna méltón ünnepelni ezt a napot, hiszen ma már Magyarországon 200 fölött van a szenior örömtánc oktatók száma és legalább 8000-10000 szeniorkorú heti rendszerességgel gyakorolja ezt a mozgásformát – írja szerkesztőségünkbe eljutatott beszámolójában Radvánszki Edit, a dunakeszi Redit Örömtánc Klub vezetője.
Ukrajnai tinédzser is indult a dunakeszi Nógrádi Attila-sakk-emlékversenyen
A fiatalon elhunyt sakkozónak, Nógrádi Attilának emléket állító verseny évről évre vonzza a kicsiket és nagyokat egyaránt. Így volt az most szombaton is. Külön érdekesség, hogy egy ukrajnai fiatalember is indult, és korosztályában ezüstérmet szerzett – írja a dunakeszipost.hu.

Családokkal a családokért! – Kétnapos rendezvény a repülőtéren
Noha alig két éve, 2020-ban alapították a Természetesen Dunakesziért civil egyesületet, de már is jól cseng a neve a városban a közösségek érdekében szervezett jótékonysági akcióiknak, adománygyűjtéseiknek köszönhetően. A hétvégén – szombaton és vasárnap – pedig nagyszabású rendezvénnyel várják az érdeklődőket a dunakeszi repülőtéren. A rendezvény mottója: Családokkal a családokért.
Szent Korona búcsúztató
A különleges Szent Korona installációt egy hónapig tekinthették meg a dunakeszi lakosok, előbb a Királydombon a város 45. születésnapi rendezvényén, majd a IV. Béla király téren. Május 9-én lebontják, hogy országjáró útja során, Szegeden is megismerhessék az ott élő lakosok.
Mahart: csaknem 1 milliárd forintból újult meg öt kikötő a Dunakanyarban
– Csaknem 1 milliárdos, 900,57 millió forintos infrastruktúra-fejlesztést hajtott végre a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. Dömös, Esztergom, Komárom, Visegrád és Zebegény kikötőiben – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A Stég Bisztróban a kutyával érkezőket is kiszolgálják
A kellemes időjárásnak köszönhetően mind többen keresik fel a Duna-parti szabadstrand területét, hogy feltöltődjenek a jó levegőn, a szép környezetben, kiüljenek egy finom kávéra, egy tartalmas beszélgetésre valamelyik büfé teraszára. Eddig a Wave Box és a Mi a Kavics szolgáltatásait élvezhették a vendégek, ám az elmúlt hetekben megnyílt a Stég Bisztró is, amelynek különlegessége, hogy …
55 millió forint állami támogatásból újul meg a verőcei polgármesteri hivatal épülete
A kormány 55 millió forintos támogatásából megújul a verőcei polgármesteri hivatal.
A Dunakeszi Járműjavító cáfolja a valósággal ellentétes híreket
A mai napon a hazai médiában több helyen is valótlan információk jelentek meg a Dunakeszi Járműjavító Kft.-vel kapcsolatban – írja a május 5-én kiadott sajtónyilatkozatban Wein András, a Dunakeszi Járműjavító ügyvezető igazgatója, melyet eljuttattak szerkesztőségükbe is.
A dunakeszi kézilabda legsikeresebb éve lehet 2022
Még egy hónap van hátra a kézilabda-bajnokságok befejezéséig, melyekben a VSD több csapata áll a nagyobb siker kapujában.