Nagymaros

Több halálos baleset után félsorompót kapott a vasúti átjáró

Korábban több baleset is történt Nagymaroson abban a vasúti átjáróban, ahol most a MÁV egy félsorompós átkelőt alakított ki, a régebbi fényjelző készülék helyett. Az elmúlt években több, halálos áldozatot is követelő baleset volt. Ezért Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szorgalmazta, hogy fejlesszék az átkelőt. Biber Anett, a MÁV szóvivője kiemelte: a vasúttársaság az elmúlt öt évben 15 milliárd forintot fordított az átjárók fejlesztésére.

  • Nagyon fontos, hogy az emberek biztonságát megóvjuk, a kormány számára is kiemelten fontos, hogy Magyarországon mindenki biztonságban érezhesse magát, ezért fontos, hogy azoknál a vasúti átkelőhelyeknél, ahol láthatóan az elmúlt időszakban balesetek történtek, s ezek akár halálos kimenetelűek is voltak, ott megóvjuk az embereket attól, hogy a későbbiekben ne történhessen ilyen baleset. Ezért rögtön a legutóbbi baleset után megkerestem a MÁV-ot, akik vissza is jeleztek, hogy intézkedni fognak annak érdekében, hogy megelőzzük a későbbi baleseteket – mondta Rétvári Bence a helyszínen.
Rétvári Bence és Biber Anett

Az országgyűlési képviselő kiemelte: a Dunakanyarban egyre többen élnek, sokan költöznek a környékre, ezért az itt lakók biztonsága nagyon fontos.

A MÁV szóvivője, Biber Anett elmondta: a nagymarosi szakaszon maximum 100 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok, amelyek elég sűrűn közlekednek a vonalon.Az elmúlt öt évben nagyságrendileg 15 milliárd forintot fordított a vasút arra, hogy valamilyen módon fejlessze ezeket az útátjárókat. Itt, ebben az esetben a már meglévő fénysorompó, tehát fényjelző készülék egy fél csapórudas sorompóval, fél sorompóval egészült ki, mind a két irányban. Ez zajlott több helyen is az országban, a fényeket LED-izzókra cseréltük ki, illetve még vannak olyan érzékelő elemek a sínekben, amelyek a vonatok közlekedését pontosan tudják érzékelni, jelezni, ezeket is cseréltük. Összesen 172 sorompó, útátjáró volt érintett az elmúlt öt évben ilyen fejlesztésekben és további fejlesztések is vannak tervben – mondta.

Heinczinger Balázs és Rétvári Bence
  • Három vasúti átjárója van Nagymarosnak, a Köböl-völgyi, ami közelebb van Nagymaroshoz, ez a középső, a Hatlópataki, illetve Kismaros szélén a Jánoshegyi átjáró. Most a Hatlópataki átjáró lett kiegészítve egy félsorompóval. Én nagyon köszönöm az itt lakók, az ide látogatók nevében, hogy ez meg tudott épülni és bízom abban, hogy a másik két átjárónál is hasonló fejlesztések fognak megtörténni – mondta Heinczinger Balázs a település polgármestere.

A vasúti fejlesztés 24 millió forintjába került a MÁV-nak.

Furucz Anita (Dunakanyar Régió)

Még szintén érdekelheti...