Dunakeszi

Elismerés 40 éves óvodapedagógiai munkáért

A Dunakeszi városában végzett 40 éves óvodapedagógiai munkájáért Faith Éva, a DÓHSZK óvodai intézményegység szakmai igazgatója polgármesteri elismerésben részesült, melyet január 29-én kis ünnepség keretében hivatali irodájában adott át Dióssi Csaba polgármester. 

  • Vannak olyan fontos pillanatok városunk életében, amikor olyan személyt tudunk megbecsülésben részesíteni, illetve egy jeles évforduló kapcsán elismerni a munkáját, aki nagyon fontos szerepet tölt be Dunakeszi életében – mondta köszöntőjében a városvezető.
  • Faith Évát szülőként ismertem meg, és most pályája negyven éves évfordulóját ünnepelhetjük. Mindig nagyon színvonalas munkát végzett és immár harminc évvel ezelőtt az akkori döntéshozók úgy gondolták, hogy vezetője legyen a Gyöngyharmat óvodának. Az utóbbi néhány évben pedig már a teljes városi óvodarendszer vezetőjeként dolgozik. Gratulálok az eddig eltelt életúthoz, és a negyven év olyan állomás, amikor megköszönhetjük a munkáját az Önkormányzat nevében és szülőként, hiszen gyerekeink közül sokan az ő gondoskodásában cseperedtek fel.
  • Az eltelt negyven év sok mindent elárul, hiszen nagyon sok boldog pillanat volt az életemben és volt nagyon sok stressz is. Köszönöm az elismerést, és köszönöm, hogy együtt dolgozhatok a város vezetőivel. A jövőben is képviselni szeretném az óvodák érdekeit – fogalmazott Faith Éva.  
Dióssi Csaba, Faith Éva, Szabóné Ónodi Valéria

    A Telekeszi TV-nek adott interjújában elmondta, hogy a szakközépiskola elvégzése utáni első munkahelye az 1. számú napközi otthonos óvoda, ma Eszterlánc óvoda volt. Gyermeke születése után néhány évig a lakótelepi 5. számú napközi otthonos óvodában dolgozott, de a szíve visszahúzta eredeti munkahelyére. Itt voltak és vannak azok a feltételek, hogy nagyon jó a légkör a nevelő testületben és együtt, egymásért dolgoznak. 1989-ben, a korábbi vezető elment, és az akkori kollégái megbíztak benne, és 1990-ben kinevezték vezetőnek. Úgy fogalmazott, hogy kellenek közös célok, feladatok a testületben, és ha ezeket meg is tudják valósítani, akkor közös a felelősség is. Hiszen egy vezető önmagában semmit nem ér, ha nincs mögötte egy olyan csapat, amely húzóerő. Úgy tudják motiválni egymást, hogy legfontosabb az óvodai nevelés, a kisgyermekek boldogsága.

    A jelen lévő Szabóné Ónodi Valéria, a DÓHSZK igazgatója elmondta, hogy Faith Éva megkapta a szakma legmagasabb, mesterpedagógus minősítését, szakértőként országszerte részt vesz az óvodapedagógus minősítő eljárásokban és tanfelügyeleti feladatokat is ellát. A múlt évben pedig átvehette a szakma rangos elismerését, a Brunszvik Teréz-díjat.

Katona M. István (Dunakanyar Régió)

A szerző felvételei

Még szintén érdekelheti...