Dunakeszi

Modern, többfunkciós mosdó épül a strandon

Március végén elkezdődött a részben pályázati pénzből finanszírozott mosdó építése a városi szabad strand területén. A nagy népszerűségnek örvendő strand kialakítása pár éve kezdődött el, amely folyamatos szépül, újabb és újabb fejlesztésekkel szolgálja ki a város polgárait.

  • A strand és környezete nagyon népszerű, melyet egy nyári napon akár ezren is látogatják, ezért jelentős igény volt egy kulturált mosdó építésére – tájékoztatott Somodi István.
    A polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője elmondta, hogy a tervezésnél fontos szempont volt az esztétika.
  • Olyan épületet szerettünk volna, ami a környezetbe is illik, illetve az elhelyezésnél fontos szempont volt, hogy a Duna ne öntse el áradáskor. Így esett a választás a Katonadombhoz közeli részre, ami így a katonadombi játszóteret is ki fogja tudni szolgálni. De itt épült ki a mosdóhelyiség mellett elhaladó EuroVelo6 kerékpárút pihenőállomása is. Az épület két nagyobb részből áll majd. Az egyik részben alakítják ki a női mosdót, külön bejárata lesz a baba-mama szobának, de külön bejáraton lehet majd megközelíteni gyermek WC-t is. A másik épületrészben lesz a férfi mosdóhelyiség, valamint a mozgássérültek részére kialakított szintén egy külön bejáratú mosdó is épül. Az épületet nyáron már tudja használni a lakosság – tájékoztatott Somodi István.
  • V. I. Dunakeszi Polgár
  • Fotó: KesziPress
Épül a többfunkciós mosdó

Az EuroVelo6 kerékpárút dunakeszi pihenőállomása már elkészült

Még szintén érdekelheti...