Kultúra

Örömzenével köszöntötték a váci kórház dolgozóit

Igazán rendhagyó kedves ünnepség helyszíne volt május 4-én a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház zöld növényzettel borított udvara, ahol délidőben a Junior Prima-díjas In Medias Brass Quintet fúvósai gyönyörűen szóló koncertjükkel fejezték ki hálájukat és köszönetüket a koronavírus-járvánnyal sújtott nehéz helyzetben helytálló kórházi dolgozóknak.

A nem mindennapi koncert előtt tartott sajtótájékoztatón dr. Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője és dr. Urbán Edina, a kórház főigazgató-főorvosa nyilatkozat a helyi és az országos sajtó képviselőinek.

  • Az 50 éves kórház fennállása óta a legnagyobb feladat előtt állt az elmúlt hónapokban. De még napjainkban is óriási kihívás elé néz a váci Jávorszky Ödön Kórház – kezdte Rétvári Bence a koronavírus-járvány elleni védekezésre utalva.
Dr. Rétvári Bence, Ifjabb Bazsinka József, dr. Urbán Edina főigazgató-főorvos

Bejelentette, hogy a kórházban kialakított oltópontokon már 40 ezernél több embert oltottak be, amiért a legnagyobb köszönet és elismerés illeti a kórház dolgozóit, az oltakozásban közreműködőket.

  • Mindenki a maga módján megköszöni a kórházi dolgozóknak azt, hogy mindent megtettek az emberek egészségének, életének védelme érdekében – mondta, majd azt kérte, hogy továbbra is minél többen regisztráljanak az oltásokra.
  • Áprilisban már tizenötször annyi volt a beoltottak száma, mint az új fertőzötteké. Ez nagyon fontos, ez az arány egyre jobb, hiszen „csak” áprilisban 800 ezer ember regisztrált a védőoltásra – húzta alá a térség országgyűlési képviselője, aki szerint – mint fogalmazott – a koronavírus ellen legjobb védekezés az oltás.
  • Újságíró kérdésre válaszolva kifejtette: mindenkinek az az érdeke, hogy a járvány minél hamarabb véget érjen. Ezért fontos, hogy minél többen regisztráljanak és minél többen oltassák be magukat, hogy a kórházak is elsődlegesen az alapbetegségek gyógyítására összpontosíthassanak. Aki időt nyer, életet nyer – tette hozzá.

A társadalmi megbecsülésre utaló kérdésre megjegyezte: mindenki a maga módján igyekezett köszönetét és háláját kifejezni a kórházi dolgozók emberpróbáló helytállásáért, hiszen volt, aki gyümölccsel, míg mások fertőtlenítőszerrel.

– Az elmúlt hónapokban ritkán tapasztalható összefogással álltak az emberek a kórházi, az egészségügyi dolgozók mellett. Ennek ékes példája az In Medias Brass Quintet fúvós együttes muzsikálása is. A nagy baj hozta a nagy összefogást! – mondta dr. Rétvári Bence, aki később a kórházi dolgozóknak is tolmácsolta a hozzáérkező köszönetnyilvánításokat, melyeket saját szavaival is kifejezésre juttatott: ennek egyik különleges módja, hogy azok, akik zene terén tudnak valami különlegeset nyújtani, ők is szeretnék kifejezni azt -, önökön keresztül az összes magyarországi orvosnak, ápolónak, kórházi dolgozónak -, amit értünk tettek, hogy az egészségünk biztonságban legyen. Ezúton én is köszönöm az önök helytállását, mindazt, amit értünk tettek, s tesznek nap, mint nap.

Dr. Urbán Edina főigazgató-főorvos örömét és köszönetét fejezte ki, hogy a fúvós együttes tagjai önként és önzetlenül ajándékozták meg a kórház dolgozóit, lelket melengető örömzenéjükkel.

  • Nagyon hálás vagyok a dolgozóinknak az elmúlt egy év nagy erőfeszítéseiért – hangzott a főigazgató elismerése.

Mielőtt felcsendültek volna a dallamok, Ifjabb Bazsinka József, az In Medias Brass Quintet tubása, az együttes szóvivője elmondta, hogy a koncerttel hálájukat és nagyrabecsülésüket szeretnék kifejezni.

  • Békeidőben általában a művészek vannak reflektorfényben, a kórházi dolgozók pedig végzik gyógyító munkájukat. Most önök vannak reflektorfényben, akiknek – nemcsak a saját, hanem bízom benne, hogy az egész ország nevében is – köszönjük az elmúlt hónapokban végzett gyógyító tevékenységüket. Bízunk benne, hogy a vírus hamarosan el fog menni, köszönhetően az önök áldozatos és hősies munkájának. További sok erőt szeretnék kívánni a magam és a zenekarom nevében is! Fogadják szeretettel ezeket a vidám dallamokat – hangzottak ifjabb Bazsinka József szavai, aki művész társaival, örömzenével ajándékozta meg az ebédidőben összesereglett kórházi dolgozókat, akik vastapssal jutalmazták az együttes önzetlen gesztusát.

(Vetési) Dunakanyar Régió

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...