Dunakeszi

Hatszáz méter hosszú sétány épült a Duna soron

Elkészült a Duna soron az a 3 méter széles sétány a gyalogosok számára, amelyen a fejlesztésnek köszönhetően biztonságosan, a kerékpárosok és az ott lakók gépjárművei számára fenntartott, a régi úttól elkülönített, önálló járdán sétálhatnak.

  • Dunakeszi közkedvelt Duna-parti sétányán a város polgárai mellett nagyon sok – a fővárosból érkező – kerékpáros is a Duna soron közlekedett az itt lakó gépkocsi tulajdonosokkal együtt, ami balesetveszélyes volt. Ezért az évek óta meglévő 3 méter széles – több funkciót ellátó – út dunai oldalán a gyalogosok számára építettük meg az ugyancsak 3 méter széles sétányt – mondta Dióssi Csaba polgármester, aki a körzet önkormányzati képviselőjével, Csoma Attilával együtt június 22-én hivatalosan is átadták a lakosságnak a mintegy 600 méter hosszú új sétányt.  
Somodi István osztályvezető, Dióssi Csaba polgármester, Csoma Attila önkormányzati képviselő
  • Néhány hete adtuk át az EuroVelo 6 kerékpárút Budapest-Dunakeszi szakaszát, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fővárosból érkező kerékpárosok az új szakaszon haladnak – a Duna soron keresztül – Göd és Vác irányába, ami tovább növeli a terület forgalmát. A konfliktusok és az esetleges balesetek megelőzése érdekében a helyi képviselő és a lakosság javaslatát támogatva építettük meg az önálló sétányt a gyalogosok számára – ismertette a város polgármestere, aki elmondta, hogy a beruházást teljes mértékben önkormányzati forrásból valósították meg.
  • A közlekedők nagy örömmel fogadták a bővítést, az új sétány kiépítését, akik a kihelyezett táblák és a felfestések jelöléseit betartva kerékpároznak vagy sétálnak a Duna soron – hallhattuk Csoma Attilától, a körzet önkormányzati képviselőjétől, aki szerint a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabbá vált a közlekedés a Duna-part közkedvelt szakaszán. 

A fejlesztés során kilenc új padot és hulladékgyűjtőt helyezett ki az önkormányzat, a kiszáradt fákat újakkal pótolták, a Duna sor északi végénél, a vízpartra vezető új és biztonságos lépcsőt építettek.

 (Vetési)

Fotó: KesziPress és Kovács Zsolt

Még szintén érdekelheti...