Dunakeszi

Balatoni táborozás sok énekkel és sportolással

A Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskolában működő Árgyélus Népzenei Műhely programja a citerás, furulyás, és énekes hagyományok őrzését, átadását célozza meg. A népzenei oktatás Kovács László népzenész és az iskola tanítónője, Lackóné Fodor Zsuzsanna vezetésével zajlik.

„Minden évben igyekszünk pályázati forrásokhoz hozzájutni, melyekkel több szinten támogatjuk munkánkat. Hangszereket, viseleteket vásárolunk, kirándulásokat, táborokat szervezünk.

Az idei éveben a járványhelyzet miatt két, Csoóri Sándor Alapnál nyert pályázatunk fut párhuzamosan.

Az egyikből főleg viseleteket, hangszereket vásároltunk, a másikból a tagok táborozását támogattuk.

Pályázati munkatervünk legnagyobb részét a heti rendszereséggel tartott népihangszeres foglalkozások tették ki. Közben valósultak meg a tehetségterülettől eltérő, közösségépítő, lazító foglalkozások. Ilyen volt 2021. június 20-26. között megrendezett Árgyélus Népzenei Táborunk Balatonakarattyán, Dunakeszi városi üdülőjében.

Tapasztalatunk szerint a több napos, intenzív zenetanítással több hónapnyi anyagot tudunk átadni, miközben a gyerekek a tábori programok, a kikapcsolódás, a kézműves foglalkozások, által felejthetetlen élményeket szereznek. A helyszín megváltoztatása, a társakkal, oktatóval való együttlét, az egymástól tanulás, együtt gyakorlás állandó lehetősége nem várt eredményeket hoz. Ezzel nagyon jól elő lehet készíteni a következő évi munkát, van mire építeni.

Naponta 4-5 órát zenéltünk, énekeltünk. A gyerekek csoportban, párosan, segítséggel, önállóan is tanultak. Délutánonként a Balatonban hűsítettük le magunkat. A tábor végén bemutattuk egymásnak megszerzett tudásunkat. Reméljük, jövőre is lesz lehetőségünk ilyen remek időben, hasznosan nyaralnunk.”

Lackóné Fodor Zsuzsanna

Még szintén érdekelheti...