Egyéb

A látványos V4 Air Show mellett veterán jármű és retró találkozó lesz Dunakeszin

Július utolsó hétvégéjén idén is megrendezik a látványos légi parádét a V4 Air Show keretében Dunakeszin, ahová várják a veterán jármű szerelmeseit és a retró programok rajongóit. Kalandok földön és levegőben – ígérik a szervezők, akik már gőzerővel dolgoznak a július 24-25-ei kétnapos rendezvény előkészítésén.

Televíziós kamerák és távcsövek pásztázták kedd délután a dunakeszi repülőtér légterét, melyben a szikrázó napfényben tündöklő óriás honvédségi helikopter méltóságteljesen szállt le a kijelölt helyszínen.

– Minden rendezvény előtt tartunk helyszíni bejárást, amely során minden apró részletre kiterjedően egyeztetünk a szervezőkkel. Ez most egy különleges bejárás, melyre meghívtuk a sajtó képviselőit is, hiszen a repülőnapon a Magyar Honvédség kiemelt erőkkel vesz részt – tájékoztatott Sipos Dávid alpolgármester.

– Helikopterrel érkezett katonai stábbal és a rendőrség helyi képviselőivel közösen egyeztetünk, hogy hol szállhatnak le a katonai gépek és milyen manővereket hajthatnak végre. Nagyon fontos a precíz előkészítés a nézők biztonsága érdekében, mert várhatóan idén is több ezren látogatnak majd ki a V4 Air Show-ra, amely igazi légi parádé lesz – folytatta a politikus, aki szerint óriási élményt jelent majd a Magyar Honvédség bemutatója és a technikai arzenáljának a látványa.

Sipos Dávid elmondta, hogy a koronavírus-járvány elleni eredményes védekezés érdekében csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni a rendezvény területére.

– A kötelező ellenőrzés meghosszabbítja a bejutás idejét, ezért célszerű korábban kiérkezni a repülőtérre. Nagyon fontos információ, hogy a Dunakeszi Kártyával rendelkezők díjmentesen látogathatják a programokat. Akinek nincs, és állandó dunakeszi lakcímmel rendelkezik, annak javaslom, hogy váltsa ki, aminek az egyszeri költsége 700 forint, a nyugdíjasoknak pedig mindössze 300 forint. Ezt a költséget egyszer kell megfizetni, mivel nincs lejárati ideje a Dunakeszi Kártyának, nem kell évente megújítani. Digitálisan viszont ingyenes a kártya igénylése a DunakesziApp segítségével – ismertette az alpolgármester.

Kérdésünkre elmondta: akik nem Dunakeszin laknak, vagy nem rendelkeznek állandó dunakeszi lakcímmel, azok 3000 forintos napijeggyel vagy 4500 forintos két napra érvényes bérlettel látogathatják a rendezvényt.

A programokról megtudtuk, hogy a Magyar Honvédség a korábbiaknál jelentősebb statikus és dinamikus bemutatóval készül, a látványos légi bemutatók mellett a földön is figyelemre méltó technikai arzenált vonultaknak fel. Testközelből csodálhatjuk meg az Airbus H-145 helikoptert és még jó néhány légi járművet. A műrepülők bemutatója is igazi látványosságot ígér július 25-én, vasárnap. Besenyei Péter, a legismertebb és egyben legeredményesebb magyar műrepülő pilóta 11 órakor, délben Imreh Lajos, 14 órakor Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok, 15 órakor pedig a világbajnok Vári Gyula „rajzolja” át Dunakeszi légterét. 

Gyermekprogramok sem maradnak el, készülnek vidámparkkal a szervezők, míg a rendőrség mini KRESZ-pálya telepítésével segíti a baleset- és bűnmegelőzés megalapozását a kicsiknek, és a családoknak.

A színpadot nemcsak a veterán járművek zsűrije használja majd, fellép a Mystery Gang, az Audioshake és a The Blue Point.

(Vetési)

Még szintén érdekelheti...