Zebegény

Strandavató a Dunakanyar gyöngyszemében

A kormány számára fontos célkitűzés a dunakanyari strandok fejlesztésének támogatása, hogy minél kulturáltabb környezetben fogadhassák a vendégeket. Ennek érdekében a nagymarosi és a verőcei strandfejlesztésekre például egyaránt 100-100 millió forint támogatást adott az állam.  A zebegényi Duna-parti strandfejlesztés pedig 145 millió forint állami forrásból valósult meg – jelentette be Rétvári Bence, a Dunakanyar gyöngyszemeként kedvelt Zebegény új, kétszintes létesítményének átadóján.

A térség KDNP-s országgyűlési képviselője a július 1-jei avató ünnepségen hangsúlyozta: a nagy volumenű strandfejlesztésnek köszönhetően sokkal korszerűbb és családbarátabb körülmények között tudnak pihenni, kikapcsolódni a zebegényi polgárok, és a vízpartra látogató turisták, hiszen igényesen kialakított mosdó, öltöző, a kisgyerekek részére pelenkázó épült, wifi biztosítja a zavartalan kommunikációt.

A Dunakanyar hazánk egyik legnépszerűbb és legvonzóbb turisztikai célpontja, melynek fejlesztése az elmúlt másfél évben folyamatos volt – mondta Rétvári Bence, aki a strandfejlesztések mellett beszámolt a régebben épült kerékpárutak felújításáról, és a két új szakasz építéséről is.

  • Felújítottuk a kismarosi és a kemencei kisvasút nyomvonalát, építettünk három, teljesen új kikötőt, ebből az egyik a zebegényi, de megépült a verőcei és a szobi hajókikötő is. A Mahart-PassNave Kft-vel együttműködve idén már öt dunakanyari körjáraton utazhatnak hajón a turisták – ismertette az Emmi parlamenti államtitkára, aki a régió településein megvalósított felújítások és beruházások, a belterületi utak és járdák építése mellett a kiemelt fejlesztések között említette a Szobig közlekedő KISS emeletes vonatok forgalomba állítását, az M2-es autóút bővítését, és a turistaparadicsomként kedvelt Börzsönyben épített Várhegy-kilátót.
  • Ezek mind-mind olyan fejlesztések, melyekről pár évvel ezelőtt még csak álmodtunk. Ma pedig már valóság, mint ahogy a Dunakanyar színes kulturális élete is! – húzta alá Rétvári Bence, aki példaként a Nagymaroson rendezett VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót, a nagy sikerű Ipoly Feszt programjait, a Mahart hajóin megvalósuló Dunakanyari Művészeti és Kulturális Fesztivált, a Zenélő Dunakanyar nyolcvannyolc kikötői koncertjét emelte ki.

Befejezésül arról beszélt, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően hazánk egyik legkellemesebb nyári élményt kínáló térségévé vált a Dunakanyar, ahol minden megvan ahhoz, hogy a családok, a kirándulók, a fiatalok és az idősebbek egyaránt jól érezzék magukat, maradandó szép emlékekkel gazdagodjanak.

Rétvári Bence gratulált mindazoknak, akik a zebegényi strandfejlesztésben aktív szerepet vállaltak, amely Magyarország egyik legszebb természeti környezetében épült fel. 

Erdős Balázs, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. igazgatója szerint hazánk csodálatos turisztikai térsége a Dunakanyar, melynek gyöngyszeme Zebegény, ahol örömmel vesz részt a strandavató ünnepségen – mondta. Bejelentette: a Kisfaludy programban az elmúlt öt évben 11 milliárd forintot fordítottak 140 strand felújítására, melyből 70 már elkészült.

  • A zebegényi strandfejlesztés két év alatt valósult meg, amely nehezen indult, voltak áthidalandó problémák, de a végeredmény nagyon dicséretes, amihez gratulálok a polgármester asszonynak és kollégáinak – hangzottak Erdős Balázs szavai.

Hutter Jánosné polgármester ünnepi köszöntőjében felidézte, hogy 2017-ben született meg a zebegényi strandfejlesztésről szóló kormányrendelet.

– 2019 márciusában kezdhettük el a fejlesztést, melyet azonban nehezített az időjárás, a vis major helyzet, a COVID-járvány, vagy a nemrég kigyulladt raktárépület a hárommilliós károkozással. De mégis azt gondolom, hogy a megújult, megszépült strandra és környezetére mindannyian büszkék lehetünk, melyet nagy összefogással valósítottunk meg – jelentette ki a polgármester asszony, aki névre szólóan mondott köszönetet azoknak – köztük Rétvári Bencének -, akik érdemben segítették a zebegényi strandfejlesztést.

A nemzeti színű szalag átvágása után a strandot szegélyező part oldalába épített kétszintes épület teraszáról gyönyörködhettek az ünneplők az olaszországi Amalfi-part különleges és romantikus látványával vetekedő Dunakanyar csábító szépségében, a lábuk alatt méltóságteljesen hömpölygő Duna látványában.

Vetési Imre (Dunakanyar Régió)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...