Vác

Újabb projektet avattak fel a DDC Zöld Megoldás-pályázatának keretében

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) évek óta kiemelten kezeli a természeti értékek védelmét, a helyi szervezetekkel és közösségekkel történő jó kapcsolat kialakítását és megőrzését, valamint a fenntartható cementgyártás kérdését.

Az építőanyag-ipari vállalat társadalmi felelősségvállalási programjának egyik pillére a Zöld Megoldás-pályázat, amelyet a környezettudatos kezdeményezések támogatására hozták létre 11 évvel ezelőtt. Azóta mintegy 53 projekt valósult meg összesen 74 millió forint összértékben.

A pályázat keretében idén több projektet is felavattak; a legújabb a Nógrádi Napraforgó Egyesület elképzelése, amelynek létrejöttéhez 1 millió forinttal járult hozzá a DDC.

A Nógrádi Együtt Veled TaPArk keretében egy mezítlábas park jött létre Nógrád településen, amelynek segítségével a gyerekek már egészen kicsi korban közel kerülhetnek a természethez, megismerhetik az általa nyújtott szépségeket, kincseket. A legkisebbek mellett a túrázók is igénybe vehetik a szabadidős parkot; az Országos Kék Kör a településen halad át, így a természetjárók széles csoportja előtt is nyitva áll a közösségi tér.

A fenntarthatóság, mint cégfilozófia áthatja a DDC tevékenységét. A 2019-es Zöld Város Program keretében a deákvári KRESZ-park területére a váci középiskolások segítségével facsemetéket ültettek, a vízfogót pedig a DDC-s munkavállalók kitisztították, és több száz tő levendulával ültették be.

A vállalat folyamatosan fejleszti gyártási technológiáját is; több mint egy éve üzemel a Váci Gyárban az alternatív tüzelőanyag tároló csarnok és 4.0-ás ipari megoldásokat is alkalmazó automatizálási rendszer, amellyel tovább csökken az egy tonna cement előállításakor keletkező szén-dioxid mennyisége.

Még szintén érdekelheti...