Közbiztonság

Országos kitüntetést kapott Dunakeszi legendás polgárőre

A hétvégén rendezett Országos Polgárőr Napon Lengyel Péter, a dunakeszi polgárőrök tiszteletbeli elnöke a polgárőrség megalakulásának 30. évfordulója alkalmából dr. Túrós András elnöktől a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát vehette át.

Lengyel Péter, Dunakeszi közmegbecsülésnek örvendő személyisége, aki évtizedeken át irányította a városi polgárőrséget, szolgálta Dunakeszi közbiztonságát. Életének kilencedik évtizedét is megkezdő, ám rendkívül aktív polgárként napjainkban is tiszteletbeli elnökként segíti a városi szervezet tevékenységét. Megalapozott, széles körű szakmai tanácsaival és helyismeretével támogatja a játszótérőrség civil aktivistáinak önzetlen munkáját, irányítja a strandfelügyelet tevékenységét.

Lengyel Péter önzetlen közösségi tevékenységével igyekszik példát mutatni a felnövekvő generáció tagjainak is, hogy a városunkért, a közösségért érdemes és kell is dolgozni, hogy mindannyian jól érezzük magunkat Dunakeszin.

A dunakeszi polgárőrök doyenje elmondta, hogy nagyon örül az országos kitüntetésnek, de szerényen azt is hozzátette, hogy ez az évek óta együtt dolgozó közösség, a város közbiztonságáért tenni akaró csapat elismerése is.

(Vetési)

Még szintén érdekelheti...