Egészségügy

Imre Zsolt: Dunakeszin közel háromszáz diák vette fel az oltást

A szeptember 1-jei új tanév becsöngetése előtt két nap, hétfőn és kedden is oltották az általános és középiskolás korú, 12-18 éves korosztály tagjait, akik önként jelentkeztek a szülők hozzájárulásával – tájékoztatta a Dunakeszi Polgár szerkesztőségét Imre Zsolt, a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, aki elmondta, hogy a tanévkezdés után, szeptember 2-3-án a kötelező oltások beadásának rendje szerint az iskolákban vagy az oltópontokon tudták felvenni az oltást a diákok.

  • A tanévnyitót megelőző két napon azok a tanulók vették fel az oltást, akiket szüleik regisztráltak és ők is jelen voltak az oltáskor. Előírás volt, hogy az oltást az iskolában kellett beadni. Ezért a vakcinagazdálkodási szempontokat figyelembe véve alakítottuk ki az oltási helyszíneket. Dunakeszin például augusztus 30-án, hétfőn a Radnóti Miklós Gimnáziumban volt oltás és oda a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola diákjai is átmentek. Kedden a Bárdos Lajos Általános Iskolában volt oltás és ott a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanulói is fel tudták venni az oltást, illetve a Szent István Általános Iskolában a Széchenyi István Általános Iskola tanulóival együtt oltották be az önként jelentkezett diákokat.  

Imre Zsolttól megtudtuk, hogy a dunakeszi iskolákban tanuló 12-18 éves korosztály tagjai közül augusztus 30-án 64, augusztus 31-én 102, szeptember 2-án 75, szeptember 3-án 50 tanuló vette fel az oltást. Valamennyi diákot a Pfizer-vakcinával oltották be az iskolaorvosok.

  • Az ismétlő oltások 21 napot követően ugyanott kerülnek beadásra, ahol az első oltásokat kapták a diákok – tájékoztatott Imre Zsolt, aki hozzátette: ezen alkalommal azok is felvehetik az oltást, akik eddig még nem lettek beoltva.

A járási hivatal vezetője külön hangsúllyal beszélt arról, hogy az oltás nem kötelező, ám akik jelentkeztek, azok csak a szülők engedélyével és jelenlétében vehették fel az oltást.  

(Vetési)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...