Környezetvédelem

Félszáz Samsung SDI munkavállaló takarított Göd utcáin

Szeptember 23., a Nemzetközi Hulladékgyűjtés napja alkalmából a gödiközpontú Samsung SDI Magyarország Zrt. különleges eseménnyel készült. Félszáz kolléga takarított városszerte, megtisztítva több utcát is.

Az esemény szervezői előzetesen bejárták a várost és feltérképezték, hova érdemes az önkénteseket küldeni, mely részeken halmozódott fel a legtöbb hulladék.

Több mint 80 zsák szemetet sikerült összegyűjteni mindössze másfél óra alatt.

Nagyon büszke vagyok munkavállalóinkra, akik óriási lelkesedéssel vágtak neki a programnak és rengeteg hulladékot sikerült összegyűjteniük. Külön öröm számunkra, hogy sok gödi lakos fejezte ki köszönetét, a program sikerére való tekintettel biztosan lesz ennek a kezdeményezésnek folytatása” – mondta Kim Hyun Soo, a Samsung SDI Magyarország Zrt. elnöke.

A Samsung SDI Magyarország Zrt. tavaly augusztusban indította el CSR, azaz társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységeit Gödön. A gödi Rotary Klub szervezésében, szeptember 24-én megvalósuló „Fuss az iskoládért” gyermekfutóverseny fő támogatójaként a Samsung SDI rengeteg meglepetéssel készül a gyermekeknek. Október sem maradhat el CSR program nélkül. A Szivárvány Bölcsőde Komlókert utcai, 300 méter hosszú kerítésének cseréjét fogja a vállalat elvégezni, amelyre a gödi önkormányzattól kapott felkérést.

A Samsung SDI Magyarország Zrt. számára kiemelten fontos az olyan kezdemények támogatása, amelyek értéket teremtenek, támogatják a jövő tehetségeit, környezettudatosságra edukálnak és segítenek a rászorulókon – olvasható a vállalat sajtóközleményében.

Még szintén érdekelheti...