Kitekintő

Félmilliárdot meghaladó fejlesztések Pencen

A Cserhát emelkedői között, a Naszály-hegység közelében szolidan bújik meg Penc község. Budapesttől 40, Váctól kelet felé haladva 14 kilométerre fekszik. Könnyedén megközelíthető az M0-s körgyűrűről és az M2-es autóútról. A település területe 2134 hektár. Lakosainak száma 1557 fő – olvasható a község bemutatásaként, amelyben az elmúlt években félmilliárd forintot meghaladó fejlesztések és felújítások valósultak meg. A legfrissebb fejlesztés a minap átadott játszótér.

Mint minden településen, így Pencen is létfontosságú a belterületű utak minősége, melyek felújítására Pest Megye Közgyűlése 94,6 millió forint támogatást nyújtott, míg a Magyar Falu Program keretében 28 millió forintot nyert útfelújításra a falu. Az általános iskola és a polgármesteri hivatal energetikai fejlesztésére 55,5 milliót, egy 2019. decemberi kormányrendelet 169,5 millió forintot biztosított a Penci Cserhátliget Általános Iskola fejlesztésére, Pest megye 105,7 millió forinttal támogatta a bölcsőde fejlesztését. A helyi közösség életében kiemelt gazdasági – de mondhatni társadalmi – szerepe van a falusi piacnak, melynek fejlesztésére 40,5 millió forint állami támogatás érkezett Pencre.

A görögkatolikus egyházközség közösségfejlesztési programra 6,1 millió támogatást nyert 2020-ban, idén pedig 3,5 millióval segítette az állam a működésüket. Orvosi eszközbeszerzésre 4,84 millió forint jutott – ismertette a jelentősebb támogatásokat Rétvári Bence a minap, amikor a Magyar Falu Program 5 millió forintos támogatásának és a helyi közösség önzetlen munkájának köszönhetően felavatták a település új játszóterét.

  • Jó érzéssel mondhatom, hogy a budapesti demográfiai csúcson délelőtt Mike Pence, az Amerikai Egyesült Államok előző alelnöke elismeréssel beszélt a magyar családpolitikáról, a hazánkban megvalósított családtámogatási rendszerről – kezdte beszédét a régió KDNP-s országgyűlési képviselője, aki szerint akkor családbarát egy ország, ha a kis településekre, falvakba is megérkezik a szükséges segítség, akár játszótér és óvodaudvar építésére vagy bölcsőde felújítására.
  • Mi azt szeretnénk, és ezért dolgozunk, hogy Magyarország ilyen családbarát ország legyen – emelte ki Rétvári Bence. Hozzátette: a Magyar Falu Program keretében megvalósuló fejlesztésekkel az a kormány célja, hogy minden faluban elérhetőek legyenek az oktatási, egészségügyi, és azok a közszolgáltatások, melyek a nagyvárosokban megvannak.
  • Ezt szolgálja ebben a gyönyörű ligetes parkban 5 millió forint állami támogatással felépített új játszótér is, melynek köszönhetően a Pencen élő gyerekek kulturált környezetben, biztonságos és ötletgazdag játszóeszközökön játszhatnak – mondta az Emmi parlamenti államtitkára, aki részletesen ismertette, hogy az elmúlt években milyen fejlesztések valósultak meg a faluba érkezett 563 millió forint állami támogatásból.

– Penc népszerű, egyre többen választják új otthonuknak a települést, mert érzékelik, hogy szépen fejlődik – mondta Rétvári Bence, aki Zérczi József alpolgármesterrel és a boldog gyerekekkel közösen felavatta a ligetes parkban épített új játszóteret.

Vetési Imre (Dunakanyar Régió)
Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...