Kultúra

Szobrok, versek, dalok

„Paletta” címmel nyílt meg szeptember 30-án a dunakeszi Kölcsey Ferenc Városi Könyvtárban Vincze József képzőművész, költő, dalszerző kiállítása. A tárlat alkalmából mutatta be az alkotó „Paletta” című ötödik verseskötetét is. 

    Rendhagyó módon Vincze József a következő szavakkal fordult a közönség felé: Mielőtt megnyitja a kiállításomat Nyíri Márton társadalmi megbízatású alpolgármester úr, szeretném felhívni a figyelmet a Magyar Líra nevű szobromra. Ez az alkotás hangszer is, a Magyar Szív hangszere. Külseje tulipánmotívumokból áll, hét vezérhúrja megpendítve oda-vissza himnuszunk kezdő – „Isten áldd meg a magyart” – dallamát szólaltatja meg.

    És „Nemzeti imádságunk” kezdő dallamát meg is hallgathattuk.

  • A művészet, az alkotás a szabadság kifejezéséről szól, és különösen igaz ez Vincze József művészetére – kezdte tárlatnyitóját az alpolgármester, történelemtanár.
  • A továbbiakban a művész rövid életrajzát ismertette, melyből megtudtuk, hogy 1952-ben Héhalmon, Nógrád megyében született, 1966 óta él Dunakeszin, és fiatal kora óta érdeklődött a művészetek iránt. Rajzszakkörre járt, elkezdett foglalkozni a képzőművészettel, zenével, költészettel.
  • Akik régóta ismerik, tudják, hogy nagyon kellemes ember, jó vele beszélgetni, széles látókörű, valódi reneszánsz polihisztor. Olyan alkotó, aki többféle módon gazdagítja nemzeti kultúránkat a lakóhelyén és azon túl is.
  • Nehezen indult a pályán, karosszérialakatosnak tanult. Oldtimer autókat újított fel Németországban, Leningrádban (ma Szentpétervár, a szerk.). Utóbbi városban egyszer egy baleset után kellett egy autót újjáépíteni, és néhány nap múlva már egész listát kapott megbízásokra. Megismerte a fémek szerkezetét és egyre színvonalasabban alkotott fémből készült szobrokat. Az a könnyedség, légiesség, amely a munkáiból árad, azt is jelzi, hogy ő született tehetség.
Nyíri Márton alpolgármester és Vincze József

    Pályája eddigi csúcsa, hogy több alkotása köztérre került. Lengyel István szobrászművésszel közösen készítették el az 1956-os  Gólya emlékművet. A csörögi Magyar Hősök emlékműve, és a szintén városunkban  látható Attila király emlékhely főalakja, a portrészobor is az ő nevéhez köthető. Most itt látható két domborműve is, melyekből kiderül, hogy mesterien ábrázolja térhatásban is képei témáját.   

    Sikeres a költészete, hiszen az ötödik kötetének a bemutatója is rendezvényünk része. Könyvében vidám, életörömöt sugárzó versek is olvashatók.

    Közélet iránti érdeklődését jelzi, hogy a férfi és nő kapcsolatát jeleníti meg a Jin és Jang témájú alkotásában, a Kukacos alma című műve pedig az internet világának ad egy „fricskát”.

    Összegezve, munkássága széles körű, színes és vonzó. Dunakeszi művészeti életének pozitív szereplője.

Béres Magdolna, Babják Annamária, Vincze József

    Az est második részét Béres Magdolna könyvtáros konferálta fel.  Babják Annamária és Vincze József által a most bemutatott kötet verseiből készült zenés összeállítás vette kezdetét. Ezt követően Oroszki Tamás 12 éves, rendkívül tehetséges zongorista (Vincze József unokája) Chopin Cisz-moll etűdjét, Liszt Ferenc a Forrásnál című, és Csajkovszkij a Virágok tánca című műveit játszotta el kifogástalan tudással.

Oroszki Tamás

    Végezetül Lőrincz Róbert könyvtárigazgató mondott köszönetet az est szereplőinek, és a közönséget az intézmény közeljövőben megrendezendő két könyvbemutatójára invitálta.

Lőrincz Róbert könyvtárigazgató

Katona M. István

A szerző felvételei 

Még szintén érdekelheti...