Kitekintő

Fejlesztések Fóton közel ezermillió forint állami támogatásból

Fót az utóbbi években látható módon elindult abba az irányba, hogy ne csak a neve legyen város, de arculatán is legyen ez észrevehető. Kinyílt és rendezettebbé vált a főtér, megújult a polgármesteri hivatal épülete, befejeződött a csatornázás, utakat aszfaltoztak, közúti kereszteződések korszerűsödtek, remek kalandpark és erdei kerékpárpálya készült ugratókkal, van már kivilágított, akár éjjel is használható műfüves focipályánk, a sportcsarnok átadás előtt áll, megújult egy óvodaépület, a katolikus óvoda új helyszínt és új épület kapott, a 12 osztályos Waldorf iskola szintén vadonatúj épületbe költözött. A város a tájház számára egy kétépületes régi portát vásárolt, s új közéleti rendezvénnyel is gazdagodtunk, s nem sorolom tovább a lakosság számára fontos lépéseket.

Dr. Vass György polgármester úrtól azt tudakoltuk, mekkora összegből sikerült ennyi mindent fejleszteni, s melyeket tartja a legjelentősebb beruházásoknak?

Az egyik legfontosabb beruházásunk, amire a fótiak évtizedek óta vártak, két városrészben a szennyvízelvezetés. Összesen 637 ingatlant csatornáztunk be. Nem kell sokat indokolni, mennyire fontos ez környezetvédelmi szempontból és a lakosság életének komfortosabbá tétele érdekében, s nem utolsó sorban az ingatlanok értéke is emelkedett ezáltal. Két átemelő beépítésével összesen több mint 8 kilométerrel, azaz 8394 méterrel nőtt a város csatornahálózata.

Többek között kiemelem a Somlyó tó környékének hangulatjavító fejlesztését, az Apponyi Franciska Óvoda teljes felújítását, és a sportlétesítményeink jelentős bővülését.

Összességében a legfontosabb mérőszám, hogy több mint egymilliárd forintot tudtunk 2021-ben fordítani a város lakhatóbbá és szebbé tételére. 997 millió forint érkezett a városba különböző csatornákon. További bizakodásra okot adó ipari beruházások is folyamatban vannak, a fejlődés tehát 2022-ben sem áll meg.

Windhager Károly

A katolikus óvoda új épülete, melyet 2019-ben adtak át

Még szintén érdekelheti...