Kitekintő

Fejlődő magyar falvak – Minibölcsőde és járdaavató Kisnémedin

„A 2018-2022-es kormányzati ciklusban 802 millió forintot sikerült központi támogatásként Kisnémedire hozni, amely tartalmazza a szolgálati lakás kialakítására az idei évben elnyert 39 millió forintot és a TOP Plusz támogatás keretében zöld infrastruktúra fejlesztésére megítélt 280 millió forintot is” – jelentette be dr. Rétvári Bence, a település országgyűlési képviselője az ugyancsak 60 millió forint állami támogatásból épített mini bölcsődeavató ünnepségén.

– Nagyon jó érzés olyan településre érkezni, ahol bölcsődét építenek, óvodát bővítenek, utakat, járdákat építenek, újítanak fel, mert ez azt mutatja, hogy abban a faluban van élet, ahol sok család él, sok gyermek születik – mondta az április 29-i minibölcsőde-avató ünnepségén az Emmi parlamenti államtitkára.

Az országgyűlési képviselő elismeréssel beszélt arról, hogy Kisnémedihez hasonlóan a választókerületében, de az országban is nagyon sok családközpontú, gyerekközpontú település van, melyek fontosnak tartják, hogy bölcsődét építsenek, ami a gyermekek napközbeni biztonságos felügyeletét garantálja. – Emellett fejlődést is jelent, hiszen hasonló korú gyerekekkel vannak együtt. A szülőknek pedig könnyebbé teszi a mindennapi életét azzal, hogy az édesanya tud munkát vállalni – tette hozzá az államtitkár.

Megelégedéssel szólt arról, hogy a fővárosi agglomerációs települések egymás után avatnak bölcsődét, mert a kisebb lélekszámú, nyugodtabb életet biztosító falvak közkedveltek az új otthont választó fiatal, kisgyermekes családok körében.

– A kormány célja, hogy a kistelepüléseken élők számára is biztosítsa a nagyvárosokhoz hasonló minőségi közszolgáltatásokat, az oktatás és egészségügyi ellátást, a bölcsődei és óvodai férőhelyeket – hangsúlyozta.

Bejelentette, hogy a kormány 35 ezerről 70 ezerre növeli a bölcsődei férőhelyek számát.
– Országosan már jóval 50 ezer fölött tartunk. A kormány legfontosabb dolga a családok támogatása, mint ahogy egy édesapa és egy édesanya számára sincs fontosabb a családjánál.  Nincs annál nemesebb küldetés sem egy édesapának, sem egy kormányzati szereplőnek, hogy az édesanyákat és a családokat segítse. Ezért fontos ennek a minibölcsődének a létrehozatala – fogalmazott.

Dr. Rétvári Bence a bölcsőde szépségét ecsetelve gratulált Edelman Györgynek, Kisnémedi polgármesterének és a környékbeli települések polgármestereinek is, akik mind-mind partnerek voltak abban, hogy az ő falujukban is hasonló fejlesztések valósultak meg. Külön gratulált a gyors kivitelezéshez, majd felvázolta, hogy Kisnémedi polgármesterével közösen eddig mi mindent tudtak megvalósítani. Mint mondta: összesen 802 millió forintot sikerült központi támogatásként Kisnémedire hozni, amiben benne van a szolgálati lakás kialakítására az idei évben elnyert 39 millió forint és a TOP Plusz támogatás keretében zöld infrastruktúra fejlesztésére megítélt 280 millió forint is. Előtte a falu – sok egyéb mellett – kapott támogatást kommunális eszköz beszerzésére, rendezvények megtartására, felelős állattartásra, belterületi út és járda felújítására, építésére, falugondnoki busz vásárlására, szociális tűzifára, temető karbantartására, közétkeztetésre, óvodaudvar csapadékvíz-elvezetésére, a polgármesteri hivatal fejlesztésére.  

Rétvári Bence a szomszédunkban dúló háborúra utalva kifejtette: az egész Európát sújtó háború nagyon sok nehézséget jelent, de bízik benne, hogy hazánk ugyanúgy úrrá tud lenni rajta, mint a koronavírus-járványon, a világgazdasági válság okozta recesszión.

Befejezésül külön köszönetet mondott, hogy az országgyűlési képviselő-választáson minden korábbi mértéket meghaladóan támogatták őt és azt a politikai családot, amit képvisel. Az 55,5 százalékos támogatottság, amit kapott, azt bárki, bármikor elfogadná, mert kimagasló. Megígérte a jelenlévőknek, mint ahogy eddig is tette, továbbra is a munkájával igyekszik ezt a nagyon kitüntető bizalmat megszolgálni.

Edelman György, Kisnémedi polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy ismét gyarapodott a község, amelyért köszönetét fejezte ki Rétvári Bencének, az építkezés kivitelezőjének és mindazoknak, akiknek a munkája lehetővé tette azt, hogy a minibölcsőde megépüljön. A polgármester, mint mondta, bízik abban, hogy azt a programot, amit 6-8 évvel ezelőtt kezdtek Rétvári Bence országgyűlési képviselővel, azt tovább tudják folytatni, a falu, a vidék továbbfejlődik.

A beszédek elhangzása után műsort adtak a Kisnémedi Napköziotthonos Óvoda óvodásai, majd Kiss Róbert, a Kisnémedi Katolikus Egyházközség diakónusa szentelte fel a minibölcsődét.

Vetési Imre

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...