Sport

Nemzeti Vágta – A következő években is lesz előfutam Vácdukán

– A következő években is megtartják a Nemzeti Vágta vácdukai előfutamát, miután szerdán hároméves szerződést írt alá Makkos László, a település polgármestere és Ladányi Kovács Zoltán, a szervező Lovas-Show Kft. ügyvezető igazgatója – tudósít az MTI.

    A Nemzeti Vágta előfutamai egyszerre jelentik a magyar lovas hagyományok, a lovassport megélését és a települések összetartását – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a vácdukai eseményen.

    Mint hozzátette, az előfutam Vácduka és az egész térség számára fontos rendezvény, amely egyben kulturális eseménnyé is válik rangos programokkal és minifesztivállal kiegészülve.

    Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Dunakanyarban számos huszárcsapat működik, de országos szinten is fontos, hogy legyen utánpótlás, legyenek fiatalok, akik a lovassportot, a huszárhagyomány-őrzést, a lovasíjászatot űzik. A kormányzat éppen ezért bővítette ki a Lázár Ervin Programot azzal, hogy az iskolás diákok a program keretein belül akár huszárhagyomány-őrző, akár lovasíjász programokat is látogathatnak.

Vácduka, 2022. május 11. Winkler Zsolt, a Nemzeti Vágta elővágta igazgatója, Ludányi Kovács Zoltán, a Lovasshow Kft. ügyvezető igazgatója, Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség elnöke, Makkos László, Vácduka polgármestere és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője (b-j) a Vácdukai Vágta ünnepélyes szerződéskötésén a Vácdukai Művelődési Házban 2022. május 11-én. MTI/Bruzák Noémi

    Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke arra emlékeztetett, hogy a lovaskultúra, a lovassport a figyelem középpontjába került az elmúlt időszakban. A szövetség hét szakággal rendelkezik, amelyek közel ezer versenyt rendeznek az országban, a Nemzeti Vágta azonban a szövetség és a magyar lovasélet számára is különleges esemény. „Amatőr eseményeink között a legrangosabb, és a közönség számában, ismertségében, népszerűségében abszolút mindent visz és a legmagasabb szinten reprezentálja a magyar lovassportot” – fogalmazott.

    Mint rámutatott, a több évvel ezelőtt kialakult elővágta-rendszer jelentősége az, hogy az előfutamok viszik el a magyar lovaskultúrát, a magyar lovassportot és magát a Nemzeti Vágtát a különböző településekre.

Vácduka, 2022. május 11. Ludányi Kovács Zoltán, a Lovasshow Kft. ügyvezető igazgatója (elöl b) és Makkos László polgármester (elöl j) a Vácdukai Vágta ünnepélyes szerződéskötésén a Vácdukai Művelődési Házban 2022. május 11-én. Hátul Winkler Zsolt, a Nemzeti Vágta elővágta igazgatója, Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség elnöke, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője és Schvarzenbart Bálint lovas (b-j). MTI/Bruzák Noémi

    Makkos László polgármester felidézte, hogy két évvel ezelőtt, az első vácdukai elővágta megrendezésekor nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen nem volt pályájuk, az elkészült pálya pedig – a természeti adottságoknak köszönhetően – „egy picit technikás” lett. Az 1780 lakosú kistelepülés vezetője kiemelte, hogy a visszajelzések alapján nagyon jó hangulatú rendezvény született az elmúlt két évben. 

    A Nemzeti Vágta honlapja szerint idén 13 helyszínen tartanak elővágtát: a kvalifikációs versenyek sora május 28-án Szabadkán indul, Vácdukára június 11-én várják a közönséget.

    A 15. Nemzeti Vágta döntőjét október 1-jén és 2-án rendezik meg a budapesti Hősök terén.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Még szintén érdekelheti...