Egészségügy

Új orvosi műszereket és berendezéseket kapott Vácduka

A Covid19 miatt az elmúlt két évben jóval több figyelmet fordítottunk az egészségünkre, a járvány elleni hatékony védekezésre – jelentette ki dr. Rétvári Bence országgyűlési képviselő a minap Vácdukán, ahol a polgármesterrel közös sajtótájékoztatón ismertették, hogy a Magyar Falu Program keretében 2 millió forint értékben kapott új orvosi műszereket és berendezéseket a település egészségháza.

Az Emmi parlamenti államtitkára köszönetet mondott az orvosoknak és mindazoknak, akik aktívan segítik a járvány elleni hatékony védekezést, a védőoltások megszervezését és közreműködnek az aktuális oltási kampányban.

– Fontosnak tartjuk, hogy a kistelepülések rendelői is jól felszereltek legyenek, az orvosok, az egészségügyi dolgozók munkáját korszerű orvosi műszerek és berendezések segítsék. Örülök, hogy a Magyar Falu Program révén sikerült 2 millió forint értékben új és korszerű orvosi eszközökkel bővíteni az egészségház műszerparkját. A fejlesztésnek köszönhetően az egészségügyi dolgozók többféle vizsgálatot is elvégezhetnek helyben, ami elősegíti a betegségek felismerését, tehermentesíthetik a szakrendelők és a kórházak leterheltségét is – mondta a térség országgyűlési képviselője.

Dr. Rétvári Bence a térség egészségügyi ellátórendszerének felszereltségéről szólva kifejtette: a Magyar Falu Program keretében a felújított rendelőkbe nemcsak újabb és modernebb, hanem mindig több orvosi műszer és berendezés érkezik, mint amennyi korábban volt. 

Bejelentette: a támogatásnak köszönhetően a vácdukai egészségházba új EKG-készülék, vérnyomásmérő VOLTER készülék, új pulzoximétert, érvizsgáló Doppler, LED-es látásélesség vizsgáló tábla, reflexkalapács, digitális személymérleg, csecsemő hallásvizsgáló készülék, hordozható kötszerolló, műtőzsámoly és egy új asztali számítógép érkezett, melyek használata hozzájárul a helyi lakosság egészségmegőrzéséhez.

– Az új orvosi műszerek mellett a közelmúltban sikerült az egészségház energetikai korszerűsítését is megoldani pályázati forrásból. A folyamatban lévő többmilliárdos iskolaépítési projekten kívül Vácdukára az elmúlt években 371 millió forint pályázati támogatás érkezett – jelentette be dr. Rétvári Bence országgyűlési képviselő.

Makkos László, Vácduka polgármestere köszönetét és egyben örömét fejezte ki a támogatásért, aki szerint az új műszerek jelentős mértékben növelik a háziorvosi alapszolgáltatás színvonalát.

– A háziorvosi szolgálat – azt lehet mondani – az első vonal, ahova érkeznek a betegek, akiknek vizsgálatát és a betegségek egy részének felismerését, szűrését segítik a korszerű műszerek. Kétszeresen is örülök: egyrészt a fejlesztésnek köszönhetően tovább javult a vácdukai lakosság egészségügyi ellátása, másrészt azért, mert a Magyar Falu Program keretében az elmúlt években olyan pályázatok kerültek kiírásra, melyek jelentős mértékben segítették a kistelepülések fejlődését. Köztük Vácdukáét is! – hangsúlyozta Makkos László polgármester.

V. I.
Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...