oktatás

50 millió forint ráfordítással cserélték korszerűre az 1978-ban megnyitott váci Radnóti iskola nyílászáróit

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára, a Pest megyei 4. számú választókerület országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány Magyarországon nem állította meg és nem is késleltette azokat a fejlesztéseket és beruházásokat, melyeket az iskolák korszerűsítése érdekében valósítottak meg a Dunakanyarban és Vácon. A váci Radnóti Miklós Általános Iskolában például a hetvenes évek végén beépített nyílászárókat cserélték ki 50 millió forint ráfordítással az elmúlt időszakban – mondta a kedd délutáni sajtótájékoztatón.

A város országgyűlési képviselője szerint többszörösen is fontos volt a beruházás megvalósítása, hiszen a diákok kulturáltabb osztálytermekben és környezetben tanulhatnak, a fenntartási költségek pedig csökkennek.

Rétvári Bence ismertette azt is, hogy korábban a tankerület 12 millió forintból korszerűsítette az iskola bejáratát.

Hozzátette: az 50 millió forintos költségű felújítás forrását a Gazdaság Újraindítási Program tette lehetővé. – A járvány időszakában országszerte nemcsak a közintézmények korszerűsítése volt fontos, hanem az is, hogy megőrizzük a pedagógusok anyagi biztonságát. Ezért 10+10 százalékos béremelés volt a járvány alatt, míg más országokban a szinten tartást sem sikerült egyes közszolgálati bérek tekintetében megoldani, addig Magyarországon elkezdtük a pedagógusok számára is garantálni azt, hogy a bérük az értékét megőrizze. Az iskolaigazgatók esetében pedig ennél is magasabb emelés volt, ami akár 30 százalékos béremelést is jelenthetett – emelte ki az Emmi parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence bejelentette, hogy a felújítások folytatódnak a régióban és országszerte, mert a diákok számára minél kulturáltabb és modernebb oktatási feltételeket szeretnének biztosítani.

Verebélyi Ákos, a Váci Tankerület Központ igazgatója szakmai szempontból hangsúlyozta a felújítás jelentőségét.

– Közismert, hogy Vác a Dunakanyar fővárosa, ahol közel 10 ezer diák tanul. Joggal mondhatjuk, hogy diákváros Vác és természetesen ennek része az általános iskolai alapfokú oktatás is – mondta.

Verebélyi Ákos szerint Deákvár a váciak körében fogalom, melyre büszkék a Radnóti iskola tanulói és az ott élők is.

A tankerület igazgatója elismeréssel beszélt Flamichné Somogyi Erzsébet igazgató asszonyról, akinek irányításával pozitív folyamatok vették kezdetüket az iskolában.

– Minden helyzetben igyekszik megtalálni az újdonságot, az intézmény fejlődését szolgáló megoldásokat. Ő szorgalmazta a nyílászárók cseréjét is – mondta Verebélyi Ákos, aki a tantestülettel közösen azt szeretné, hogy a reggel nyolctól az iskolai oktatásban résztvevők, majd délután a különböző szakkörökbe járó fiatalok a lehető legjobban érezzék magukat az iskolában.

– Nekem különösen fontos és szívet melengető, hogy több művészeti ágban is tanulhatnak délután a gyermekek. Képzőművészetben szeretnének most egy nagyot megint előre lépni. A zeneoktatás is nagyon fontos az iskolában, melynek van kórusa és itt működik a Bartók Béla Zeneiskola egyik tagozata is.

Verebélyi Ákos befejezésül arról beszélt, hogy az intézményvezető tájékoztatása szerint már érzékelhető a nyílászárók cseréjének jótékony hatása a fűtési rendszerben, az osztálytermek sokkal komfortosabb környezetet biztosítanak a tanulók számára.

(Vetési)
Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...