Belföld

Átadták a Dunakeszi Járási Hivatal új épületét

    – Átadták a Dunakeszi Járási Hivatal új törzshivatali épületét pénteken. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a beruházással korszerű épületbe, egy helyre tudott költözni a hivatal.

    Közölte, az elmúlt években a kormány erőteljes közigazgatás-fejlesztési programot indított el, aminek 2016-ban intenzív szakasza kezdődött: mintegy 500 épület újult meg 46 milliárd forintból.

    A közelben található új dunakeszi kormányablak tavaly őszi átadása után a most megnyíló modern épület is komfortos körülményeket biztosít mind a munkatársaknak, mind az ügyfeleknek – mondta.

    Az államtitkár emlékeztetett arra is: a pandémiás helyzetben a területi közigazgatás jelentős szerepet vállalt, vezényelve a világjárvány elleni küzdelem teljes logisztikai folyamatát. Az ukrajnai háború újabb kihívások elé állítja az országot – folytatta -, csaknem ötszázezer menekült érkezett Magyarországra, és a helyzet hosszú időre jelent feladatot az önkormányzatoknak, az államnak, továbbá a civil és karitatív szervezeteknek.

    Tuzson Bence, Pest megye 5-ös választókerületének Fidesz-KDNP színekben újrainduló országgyűlési képviselőjelöltje hangsúlyozta: Dunakeszi térsége fejlődik az országban a legdinamikusabban. A járásban is számos jelentős változás történt az utóbbi időszakban – fűzte hozzá.

    Elmondta, a most átadott épület a legkorszerűbb járási hivatal az országban. Beszélt arról is: a helyszín lehetővé teszi, hogy a tervek szerint a későbbiekben kormányzati jellegű központ tudjon létrejönni a vasútállomás közelében, a Verseny utcában. A felújított vasútállomás, az új kormányablak, az új járási hivatal és a megújult környezet az itt élők életminőségének javításához járul hozzá – mondta.

    Kitért arra is, hogy elkezdődött az ország legnagyobb középiskolai mintaberuházása, melyben egy gimnázium és egy technikum biztosítja majd a fiatalok oktatását, melyben uszoda és tornacsarnok is lesz. Szeptembertől már két osztály számára elkezdődik a tanítás a járási hivatal korábbi épületében.

    Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott emlékeztetett: elsőként az ügyfelek kiszolgálásán kívántak javítani, ezért jött létre előbb a kormányablak, s „csak utána gondoltunk magunkra”, azaz legyen minden szervezeti egység egy épületben, ami jelentős könnyebbséget jelent az ügyfelek számára is.

    A kormányhivatali rendszer létrehozásának az volt a célja, hogy „kevesebben legyünk, hatékonyabbak legyünk és 21. századi körülmények között legyünk. Ezért jött létre például most ez az épület” – fogalmazott a kormánymegbízott.

    Dióssi Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester egyebek mellett arról beszélt, hogy ha vannak jó célok, jó elképzelések, ha van lelkes és agilis országgyűlési képviselő és vannak olyan kormányzati intézmények, amelyekkel jól lehet együttműködni, akkor minden megvalósítható, melyre példa a most átadásra kerülő járási hivatal törzsépülete.

Forrás: MTI

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...