Közlekedés

Ők tényleg elmondhatják: Szeretem Dunakeszit! – I. Családi KRESZ-nap

Akik ma ellátogattak a Szeretem Dunakeszi Egyesület sok érdekességgel és látványossággal hívogató rendezvényére, az I. Családi KRESZ-napra, azok bizton állíthatjuk, hogy már alig várják a következő programot, amely hasonlóan kellemes élménnyel ajándékozza majd meg őket. Sztárvendég az Animal Cannibals volt.

Nagy volt a sürgés-forgás a Kőrösi iskola udvarában és az intézmény előtti téren, ahol a sok fiatal és a szüleik között sikerült „összefutnunk” a rendezvény „atyjával”, Tasnádi Istvánnal, aki örömmel jegyezte meg: „Még a nap is kisütött nekünk erre a csodás napra, aminek velünk együtt több száz család is nagyon örült.”

Leginkább a gyerekek, akik a közel kétszáz méter hosszú KRESZ-tanpályán láthatóan nagy élvezettel gokartoztak, ám előtte perceken át várakoztak a hosszú sorban, hogy végre ők is felülhessenek saját erővel meghajtott kis járműre.   

„Kapunyitás előtt pár perccel kezdtek érkezni az érdeklődők és alig fél óra alatt megtelt szeretettel a Kőrösi iskola udvara. A gyerkőcök gokartoztak, festettek, ragasztottak és színeztek, tettek egy kört a városnéző kisvonattal, aminek köszönhetően már délelőtt rengeteg mosolygós arccal lettünk gazdagabbak” – osztotta meg élményeit a főszervező. 

„Délután egy órától színesedett a program és a közlekedésbiztonsági vetélkedő is kezdetét vette. A hangulat felelősei – a rengeteg játékon kívül – az Animal Cannibals tagjai, Ricsipí és Qka MC voltak, akik igazán vidám napot varázsoltak mindannyiunknak. Nagy érdeklődés kísérte a rendőrség és a katasztrófavédelem bemutatóját, akik szolgálati autójukat is elhozták nekünk, amibe boldogan ültek be a kicsik, akik még a szirénát is megszólaltathatták” – foglalta össze a nap történéseit Tasnádi István.

  • Ti vagytok a Családi KRESZ-nap sztárvendégei! Miért vállalkoztatok arra, hogy egy ilyen jellegű rendezvényen műsorvezetőként is közreműködjetek? Miért fontos ez nektek? – kérdeztem az Animal Cannibals tagjait.
  • Dunakeszin nem először vagyunk! Köszönjük a városnak, hogy újra és újra itt lehetünk. Nagyon szeretjük ezt a közönséget, s így mi sem volt természetesebb, hogy fellépőként és műsorvezetőként boldogan mondtunk igent a felkérésre – mondta Qka MC.
  • Nekünk is vannak gyerekeink, ezért (is) fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek az ő szintjükön ismerjék a közlekedés szabályait, ami sajnos kevesekről mondható el. Itt viszont jó alkalom kínálkozik arra, hogy a hatalmas KRESZ-pályán végig gokartozva megismerjék. De ezt segítik a különböző játékok is. Rengeteg információhoz jutnak a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentősök bemutatói jóvoltából is – tette hozzá Ricsipí.

Mindketten nagyon jónak tartják, hogy a gyerekek érdeklődnek a járművek iránt.

– Itt beülhetnek a rendőrautóba, a tűzoltókocsiba, melyekre a hétköznapokon ezután  már majd másképpen néznek. Jó ötletnek tartjuk, hogy a szervezők és a közreműködők már ebben a korban igyekeznek a gyerekekkel megismertetni a közlekedési szabályokat. Nemcsak arra hívják fel a figyelmüket, hogy a zebránál meg kell állni, hanem azt is megtanítják nekik, hogy kinek mi a feladata. Azt is mondhatnánk, hogy játszva tanulnak! – mondta Qka MC.

  • A műsorvezetés mellett adunk egy minikoncertet is, de a Lassíts című dalunkkal is kötődünk a rendezvényhez, melyben arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a rohanó világunkban nem kell kapkodni, mindenki nyugodjon meg. Egy-két perc előny miatt nem érdemes magunk és mások testi épségét veszélyeztetni – hangsúlyozta Ricsipí.
  • Az utakon sajnos azt tapasztaljuk, hogy mindenki beül a saját „harckocsijába”, melyből megharcol az első helyért, a gyorsabb sávért. Ugyanúgy küzd a maga igazáért, mint a közösségi médiában, mindenki kinyilatkoztat, és az ő véleménye mindenkiénél fontosabb és jobb. Ebből kellene egy kicsit visszavenni! Úgy közlekedjünk, ahogyan azt az első KRESZ-órán is hangsúlyoznak: „úgy közlekedj, hogy mást ne hátráltass!” – idézte a tanultakat Qka MC.
  • Ti így közlekedtek?
  • Mi az átlagnál udvariasabbak vagyunk, nemcsak az autósokra, de a kerékpárosokra és a gyalogosokra is figyelünk. Szerintem a legnagyobb gesztus, lemondani a jogomról, megadni a másiknak az elsőbbséget. Itt is működik, hogy adni jó! – mondták a kannibálok, akik az interjú után ismét elfoglalták a színpadot, hogy színes sztorijaikkal, hasznos gondolataikkal, no és a dalaikkal szórakoztassák a rendezvényre kilátogató szép számú közönséget.  
  • A sok móka mellett úgy gondolom, tanultak is a gyerekek és a családok is jól szórakozhattak. Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel a rendezvénnyel és remélhetőleg hamarosan találkozunk, addig is kövessetek minket a Facebookon. Köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott hozzánk – hangzottak Tasnádi István szavai, aki szervezőtársaival együtt tartalmas programmal ajándékozták meg a dunakeszieket.
  • Vetési Imre
  • Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...