ünnep

Koszorúzással, kiállításnyitóval folytatódott a Reménység centenáriumi eseménysorozata

A száz éves múltra visszatekintő Váci Reménység Egyesület úgymond centenáriumi nagyhéttel emlékezett meg az elmúlt napokban az évszázados klubjubileumról.

Amint arról már beszámoltunk, a Vanyek Béla Sportcentrumban húsvét szombatján megrendezték az I. Szikora Gyula Súlylökő Emlékversenyt, méltó módon tisztelegve a klub tavaly elhunyt legendás edzőjének emléke előtt.

Alig egy héttel a verseny után, április 22-én a hagyományokhoz híven megkoszorúzták a székháznál az alapító elnök, Vanyek Béla, illetve az újjáalapítás elnöke, Lehőcz János emléktábláját, illetve az emeleti nagyteremben megnyitottak egy rendkívül változatos, a klub gazdag múltjából szemléletes ízelítőt adó kiállítást.


Az ünnepi esemény alkalmából Kovács Őrs Levente elnök és Fábián Fédra elnökségi tag külön is köszöntötték az újjáalapítás utáni időszak néhány jelenlévő főszereplőjét, élükön Moys Csaba tiszteletbeli elnökkel és Mikulai Dániel korábbi titkárral.  


– Rendkívüli alkalom a centenáriumi évforduló, így igyekszünk is ezt a százévente egyszeri alkalmat kihasználni, hogy méltó módon tisztelegjünk az egyesületi elődök emléke, munkássága előtt. Összeállítottunk például egy gyönyörű szép kiállítást is, bízunk benne, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban nagyon sokan megtekintik majd az emeleti nagyteremben. Aztán hamarosan megjelenik egy klubmonográfia, amit szintén szíves figyelmébe ajánlunk az érdeklődőknek – mondta köszöntőjében Kovács Őrs Levente.


Az alapító emléktáblájának megkoszorúzásakor Moys Csaba a történelmi hűség kedvéért emlékeztetett, hogy az egyesület története hosszú évtizedekre megszakadt, amikor a kommunisták ’45 után gyakorlatilag elzavarták Vanyek Bélát, mondván, hogy kapitalista szemléletű ő maga és a klubja is.
– Na már most ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy annyira volt kapitalista, hogy a huszonöt alapító tagból huszonegy gyakorlatilag munkás volt, azért alapították a klubot, hogy a nehéz sorsú fiatalokat felkarolják, ennyit a kommunizmus történelemhamisításról – hangsúlyozta a tiszteletbeli elnök.
A folytatásban Kovács Őrs Levente a kiállítás kapcsán megjegyezte: a tablókat, kiállítási tárgyakat nézegetve újból tudatosulhat a mai tagokban, hogy kivételezett helyzetben van az egyesület, hiszen a száz éves múlt hagyománya rendkívül biztos alapot és fogódzót ad a közösségi léthez.
– Maga az egyesület nem csak azért nagyon értékes és fontos számunkra, mert száz éves, hiszen ez önmagában még nem annyira rendkívüli, szerencsésebb emberek is megérnek ilyen szép kort. Viszont ez a jubileum ékes bizonyítéka annak, hogy Vácott már száz évvel ezelőtt is fontosak voltak a közösségek, sokan úgy gondolták már a múlt század elején, hogy nagy szükség van a helyi fiatalságot, munkásságot, diákságot egybefogó civil közösségre, egy olyan közösségre, amelyik gondol a saját tagjaira, és amely olyan plusszokat tud biztosítani számukra, amelyeket egyénenként nem tudtak volna elérni. Ezt az örökséget is tovább kell vinnünk, egy olyan szigetként, egy olyan támogató közegként kell az egyesületnek működnie, hogy megfeleljünk ezeknek az alapcéloknak – fogalmazott az elnök, megnyitva az átfogó tárlatot.
A VRE centenáriumi nagyhete keretében április 22-én útnak indult egy népes kirándulócsoport, hogy több szakaszra bontva száz kilométert túrázzanak, illetve április 24-én atlétikai versenynek adott helyet a Vanyek Béla Sportcentrum.

Ribáry Zoltán

Még szintén érdekelheti...