Sport

Dunakeszin rendezik az első akrobatikus rock’n roll diákolimpia országos döntőjét

Ma délelőtt 10 órakor vette kezdetét a Musztáng Sportegyesület, a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Táncsport Szakszövetség közös szervezésében az első akrobatikus rock’n roll diákolimpia országos döntője, melynek a Dunakeszi Radnóti Gimnázium ad otthont. Az ország 27 településéről, 63 iskolájából érkezett 400 táncost, a zsűri tagjait Sipos Dávid, Dunakeszi alpolgármestere köszöntötte.

Az alpolgármester megnyitó beszédében örömét fejezte ki, hogy ezúttal az iskolai csapatok versenyzői mérik össze tudásukat, akiknek sok sikert kívánt. A fiatal politikus jóérzéssel szólt arról is, hogy az egyik szervező, a Musztáng Sportegyesület színeiben dunakeszi fiatalok is bizonyíthatják tehetségüket a hazai közönség előtt.
– A sportágunk számára óriási lépés a diákolimpiai rendszerben történő versenyeztetés lehetősége, hiszen ez hosszabb távon rendkívül széles utánpótlásrétegnek biztosíthat sikeres versenyzési lehetőséget – mondta Nagy Gergely, a Musztáng Sportegyesület képviseletében.
– Nem titkolt szándékunk, hogy hagyományteremtő célzattal, a következő tanévben is szeretnénk megrendezni ezt a megmérettetést, hogy ezzel is támogatást adjunk sportegyesületeinknek, hogy az iskolákkal, oktatási intézményekkel karöltve közösen tegyék még sikeresebbé a rock’n roll tömegsportrendszerű oktatását! A Musztang Sportegyesület számára kiemelt fontosságú a dunakeszi szakosztály eredményes működése, így nagy öröm ennek a versenynek a lebonyolítási lehetősége – hangsúlyozta Nagy Gergely.

Fotó: Kovács Zsolt

Még szintén érdekelheti...