ünnep

„Óriás Gyermeknap” – sok képpel

A hűvös idő sem riasztotta vissza Dunakeszi gyermekes családjait, hogy a városi „Óriás Gyereknapon” eljöjjenek a Katonadombra. Óriások várták a nebulókat, de nem mesebeliek, mert minden valóságos volt. De leginkább a jókedv, az öröm volt az, amivel az önkormányzat megajándékozta településünk kicsi és nagyobb gyermekeit.

    Belépve a főbejáraton, nem volt nehéz felfedezni a kitelepült óriás munkagépeket. Néhányra közülük a nap folyamán felülhettek a gyermekek és elképzelhették azt, ahogyan egy markológépet működtetnek.  Az önkormányzat sátrában megállás nélkül „gyártották” a lufikat, amelyeket a képviselők felváltva osztogattak. És minden lufi mellé járt egy városi emblémás csokoládé is. Ugyancsak a sátor mellett volt látható az épülő középiskolákat bemutató makett. Sokan voltak kíváncsiak egész nap, hogy mi is lesz, amikor ez az óriási beruházás elkészül. A kérdésekre a képviselők ugyancsak felváltva adtak részletes tájékoztatást.

    Beljebb haladva az óriás sátortető és a nagyszínpad is ritkán volt néptelen, mert a műsorok reggeltől zárásig követték egymást. A program egy lendületes cheerleader bemutatóval kezdődött, majd a Görbe Tükör Színház invitálta a közönséget egy „Varázslatos utazásra”. Aztán volt többféle ovis tánc, akrobatikus rock&roll, néptánc. Fellépett a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub tagjaiból álló REDIT „50+” táncklub, ezúttal közösen a Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola 2.na osztályos tanulóival, akik ezt követően önálló műsort is adtak Péter Henrietta tanárnő betanításában. Különleges produkció volt a MAMINBABA, ami azt jelentette, hogy anyukák hordozóban kisbabáikkal, vagy éppen várandósan latin fitnesztáncot mutattak be. Megcsodálhattuk Szabó Kíra Vivien légtornász időnként hajmeresztő produkcióját. A sztárfellépő Halász Judit műsora most is tomboló sikert aratott, főleg amikor a nézőtéren a gyereksereg együtt énekelte a művésznővel az immár örökzöldnek számító dalokat.

    Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője családjával érkezett s a nagyobb gyermekei már „el is tűntek” a forgatagban. Annyit elmondott a képviselő, hogy nagyon jó látni, mennyi program várja az ünnepelteket, s ha van egy nap az évben, amely a gyermekeké, az ez a nap. 

Sipos Dávid alpolgármester pedig annak örült, hogy az idei újdonságok láthatóan népszerűek voltak.

    Aztán sajnos megérkezett az eső, ám a sátor alatt maradt a közönség és tapsolhatott a Tornádó Hungary TSE és a Musztáng SE akrobatikus táncprodukcióinak, hogy aztán a műsorfolyamot az ötven éves fennállását ünneplő Dunakeszi Koncertfúvósok hangversenye zárja Szilágyi Szabolcs Balázs karmester vezényletével.

    A programok sorában kihirdették a Dunakeszi Rendőrkapitányság „Rendőrség gyerekszemmel” mottójú, óvodásoknak és általános iskolásoknak meghirdetett rajzpályázat eredményét. A pályázatra 181 pályamunka érkezett és a győzteseknek Berki Csilla rendőr alezredes asszony, a bűnügyi osztály vezetője adta át a díjakat. Az ovis kategória győztese Vattamány Fanni volt, az alsó tagozatosok legjobb rajzát Végh Laura Júlia, a felsősökét Káplár Blanka készítette. A közönségdíjas rajz készítője Török Marcell lett.

    Mindezek mellett mi minden várta még a gyermekeket? Ismerkedhettek egy valódi vitorlázó repülővel, „barátkozhattak” az állatsimogatón többek között a kis nyuszikkal, a törpemalacokkal, a tyúkokkal, sőt, még egy kígyót is megsimogathattak, ha merték. A bátrabbak a sárkányhajóban evezhettek egy kört a Dunán.

    Népszerű volt a rendőrautó és a rendőr motorkerékpár. A különböző sátrakban rajzolhattak, festhettek, gyöngyfűzérezhettek, ládavasutazhattak, ugráló várazhattak, és ott volt még a vidám park, az óriáskerék, a családok ehettek-ihattak a vendéglátó sátrak kínálatából. Egyszóval egy percig sem lehetett unatkozni a több ezernyi gyermekes családnak az idei Óriás Gyermeknapon, melyre bizonyára sokáig emlékeznek majd az „ünnepeltek”.

Katona M. István

A szerző felvételei     

Még szintén érdekelheti...