Kitekintő

Zarándi László találkozása II. Erzsébet angol királynővel

Az egész világ gyászolja II. Erzsébet angol királynőt, akitől szeptember 19-én vettek végső búcsút. A szomorú hír hallatán, a Dunakeszin élő egykori válogatott futó, a ma már 93 éves Zarándi László felidézte találkozásukat az angol királynővel.

Bővebben: Zarándi László találkozása II. Erzsébet angol királynővel
London, 1955: Zarándi, Varasdy, II. Erzsébet királynő, Csányi, Goldoványi

   – 1955 őszén az angol-magyar atlétikai viadalon szerepeltünk Londonban, ahol a magyar válogatott győzött. A Zarándi – Varasdy – Csányi – Goldoványi összeállítású 4X100 méteres váltónk 41,2 mp-es idővel elsőként ért célba, ami akkor világcsúcs volt. Az első versenynap másnapján tudtuk meg, hogy a 4×100–as amerikai váltó 41 mp-et futott fél nappal korábban, s így övéké lett a világcsúcs.

Záróünnepségen fogadott bennünket az akkor 29 éves angol királynő. Felemelő, csodálatos érzés volt, mind a négyünkkel kezet fogott. A legidősebbel, Csányival kezdte, én voltam a legfiatalabb, akivel negyedikként fogott kezet. Soha nem felejtem el a találkozásunkat II. Erzsébet királynővel! – mondta Zarándi László.
Solymosi László

                                                                  

Még szintén érdekelheti...