gasztronómia

AM: a minőségi magyar élelmiszerekre hívja föl a figyelmet a Magyarország étele 2023 verseny

– A minőségi magyar élelmiszerekre hívja föl a figyelmet a Magyarország étele 2023 szakács- és főzőverseny – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerdán, Budapesten, az esemény sajtótájékoztatóján.

    Nobilis Márton hangsúlyozta, hogy a magyar agrárium kiváló minőségű élelmiszereket állít elő, amelyekből még az utóbbi, válságos években sem volt hiány. Fogyasztásuk szerencsére egyre általánosabb, jövőre a közétkeztetésben is legalább 80 százalékban magyar alapanyagot kell felhasználni – tette hozzá.

    Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára megjegyezte, hogy nemcsak a bírálók ismerkedhetnek meg a versenyre készülő ételekkel, a szervezők reményei szerint a vendéglátók kínálatában ugyancsak megjelenhetnek. A Magyarország étele 2023 azért is jelentős esemény, mert ráirányítja a figyelmet a nemzeti identitás fontos részét jelentő gasztronómiai hagyományokra – jelentette ki.

    A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára üdvözölte, hogy az előző évek hagyományát folytatva az idei is az összmagyarság versenye lehet. Potápi Árpád János bízik benne, hogy az anyaországiak mellett a külhoni nemzetrészek tagjai is élnek majd a lehetőséggel, és ott lesznek a jelentkezők között. Részvételük különösen fontos egy ilyen eseményen, hiszen a magyar konyha jellegzetesen közép-európai, az évszázadok során ugyanúgy gazdagodott a szomszédos nemzetek hagyományaival, ahogy a magyar gasztronómia is hatott a Kárpát-medence más népeire.

Budapest, 2022. szeptember 28. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára (elöl, b), mellette Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (b2), Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (b3) és Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke (b4), valamint Bánföldi Szilárd színész (hátsó sor, b), Herédi Péter ( hátsó sor, b2), Ács Krisztián (hátsó sor, b3), Oláh Zoltán (hátsó sor, j3), Ács Lajos (hátsó sor, j2) és Friedrich Antal (hátsó sor, j) séfek a Magyarország étele 2023 szakács- és főzőverseny beharangozó sajtótájékoztatóján az Agrárminisztériumban 2022. szeptember 28-án. MTI/Bruzák Noémi

    Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke a verseny ötletgazdájaként közölte, hogy a megmérettetésre főfogásnak alkalmas, „bisztró stílusú” ételeket keresnek. A feltételek között lesznek alapanyagokra vonatkozó megkötések, ám ezzel együtt értékelni fogják azt is, mennyiből készíthető el egy fogás, hogy azok később minél szélesebb körben terjedhessenek el. Az elődöntőt januárban, a döntőt március 18-án tartják.

    Hozzátette, hogy a 6. alkalommal meghirdetett verseny új ételek megalkotására szeretné ösztönözni a részvevőket, hiszen széles körben ismert specialitások évtizedek óta nem születtek, pedig a magyar konyha az idők során állandóan változott, még a 20. században is. Ez a cél a kezdetek óta változatlan, az első, 2017-es kiíráshoz képest sokat fejlődött a rendezvény, különösen azóta, hogy Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről, Kárpátaljáról is csatlakoznak versenyzők, és nem csak magyarok – tette hozzá.

    A Magyarország étele 2023 felhívását, jelentkezési feltételeit és nevezési lapját az esemény honlapján tették közzé. A nevezés első üteme december 16-ig tart. Az AM több más szervezettel együtt szakmai partnerként segíti az eseményt – olvasható az oldalon.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Még szintén érdekelheti...