Dunakeszi

Szüreti mulatság a 300 éves hagyomány jegyében

A Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub szerda délután tartotta a közkedvelt szüreti mulatságát a József Attila Művelődési Központban és az intézmény körül kanyargó gyönyörű sétányon.

A  rendkívül vidám és színes műsor, beleértve a Gyártelep utcáin történt körsétát is, sokakat ide csábított, többen jöttek népviseletben, de akinek ilyen nincs, azok is ünneplőben. Közel 200 klubtag vett részt, s jó néhányan még fellépést is vállaltak a többiek kitörő örömére. Persze volt iskolás fellépő csoport, akik emlékezetes műsort adtak. Láthattunk egy szép néptánc bemutatót a fiatal „kisbíró” pártól. Természetesen idővel a kedvenc zenekar átvette a színpadot, s hangjaira táncra perdült a nagyközönség is.

Megtisztelte a nyugdíjasokat Dióssi Csaba polgármester, aki megköszönte, hogy a 300 éves dunakeszi szüreti hagyományt ma is éltetik. Csoma Attila, a művelődési központ igazgatója, idősügyi tanácsnok, mint házigazda méltatta a rendezvényt, mellyel újra átélhették a régi idők hangulatos programjait.

A ceremónia mester ezúttal is a nyugdíjas klub elnöke, Zupka Sándor volt, aki remekül intézte, szervezte a napot, de számára is akadt meglepetés, mert a tagok nevében Terbe Józsefné Csöpike fel is köszöntötte születésnapja alkalmából.

(Windhager)

Még szintén érdekelheti...