Belföld

Rétvári: több mint 235 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg idén

Idén eddig több mint 235 ezer illegális átlépési kísérletet akadályoztak meg a rendőrök és a határvadászok – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence közölte, 2600 embercsempész került rendőrkézre csak idén.
Az államtitkár tájékoztatása szerint ez 2015, a migrációs válság kezdete óta a legnagyobb szám, és az embercsempészek fogva tartása önmagában hárommilliárd forintjába kerül a magyar költségvetésnek. Szólt arról is, hogy jelenleg is zajlik a határ megerősítése, hiszen az átjutni akarók újabb és újabb módszerekkel próbálkoznak.

A műsorban elhangzott, hogy 2015 óta a határvédelem csaknem 650 milliárd forintjába került az államnak, miközben ennek az összegnek csak 2 százalékát állta az Európai Unió.

Erre reagálva Rétvári Bence azt mondta, annak, hogy csak ilyen keveset adott az EU, politikai okai lehetnek.

“Nemcsak, hogy nem fizetik ki a költségeket, de állandó politikai támadás alatt vagyunk: a sokadik kötelezettségszegési és ilyen-olyan eljárás indul Magyarország ellen” – fogalmazott a politikus.
Kérdésre kifejtette: folyamatosan bővül a határvadászok létszáma, hiszen szeptemberben a számuk 500 körül volt, ma pedig már mintegy ezren vannak.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy az illegális határátlépési kísérletek egyre erőszakosabbak: a szerb oldalról már szinte mindennap hallani lövéseket, a migránsok gyakran fenyegetik vagy kővel dobálják a rendőröket.

“Tehát nem menekülőhelyzet alakul ki, hanem csatahelyzet, ezért kell, hogy komoly jogi védelme is legyen a határt védőknek” – emelte ki az államtitkár.

MTI/0627.hu

Még szintén érdekelheti...