ünnep

Göböl Zsolt lett Pest megye díszpolgára – Dunakeszi, gödi, szokolyai és váci a kitüntetettek között

Pest Megye Közgyűlése 1999-ben határozott úgy, hogy december 4. napját Megyenappá nyilvánítja, annak emlékére, hogy Pest-Pilis-Solt vármegyét 363 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én alapították. A Megyenap különleges jelentéssel bír a számunkra. A megye újjászületésére emlékezünk, és közösségünk ünnepét tartjuk meg együtt, a megye 187 településéről érkező emberekkel és mindazokkal, akikhez különleges kapcsolat fűz bennünket. Ekkor köszönetet mondunk mindazoknak, akik a hivatásukban vagy a mindennapokban képesek voltak a példamutató tettekre, az átlagon felüli teljesítményekre.

Az ünnepséget Bíró Barna Botond, a Hargita Megyei Tanács alelnöke nyitotta meg, majd Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke köszöntötte a vendégeket.

Szabó István úgy fogalmazott, hogy az idei Megyenap Pest vármegye újjászületésének is a napja. Pest vármegye a motorja volt az ország újjáépítésének, majd a nemzeti újjászületésnek. Politikai, gazdasági és kulturális értelemben is „Kötelességünk megmutatni, hogy a Vármegye azért lehetett kiváló tervek motorja, mert az itt élő emberek vállalták a cselekvés felelősségét. Vállalták azt, hogy munkálkodnak a közösség érdekében. Önálló, szakmájukban kiváló, felelősségteljes, szabad emberek.” Beszédét azzal zárta, hogy megköszönte a díjazottak munkáját, akik példát mutattak minden itt élő embernek, hogy milyen értéket teremt a szakmai kiválóság, az emberfeletti teljesítmény és szilárd akarat.

Pest Megye Közgyűlése Díszpolgári címet adományozott dr. Göböl Zsolt részére több évtizedes gyógyító tevékenysége elismeréséül.

A közgyűlés Pest Megyéért Emlékérmet adományozott Oroszi Zsuzsanna részére a sport területén elért kimagasló eredményeinek és társadalmi szerepvállalásának elismeréséül.

Oroszi Zsuzsanna gyerekkorától kezdve folyamatosan atletizált, fő száma a súlylökés volt. A Tanárképző Főiskola, valamint a Testnevelési Főiskola elvégzését követően lakóhelyén, Verőcén helyezkedett el, mint testnevelő tanár.
A testnevelési órák mellett diákoknak tartott atlétika edzést. Közel 20 évig a Pest Megyei Önkormányzat munkatársa volt, jelentős szerepet vállalt a megyei sportélet, valamint diáksport szervezésében.
2011. óta a Magyar Diáksport Szövetség atlétika sportág albizottságának vezetője, 2013-tól a Magyar Atlétika Szövetség elnökségi tagja. 2017 óta a Magyar Paralimpiai Bizottság atlétika szakág szövetségi kapitánya.
Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, 2013-ban például az Európai Atlétikai Szövetség „Női vezető” elismeréssel jutalmazták.

Pest Megye Közgyűlése Év Iparosa Díjat adományozott a Kun Cukrászat részére vállalkozásában és a cukrászat területén elért sikerei elismeréseképpen.

A Kun testvérek – Péter és Miklós – 2015-ben nyitották meg a KUN Cukrászműhelyt, amellyel egy régóta dédelgetett álmuk vált valóra. Eleinte családi vállalkozásként működött, ma már több mint 10 fő dolgozik a Cukrászműhelyben. A testvérek mindig is közösségteremtő szellemiségűek voltak, ezért fontos számukra egy jó hangulatú és állandó csapat, ugyanakkor elvárják, hogy kollégáik is magas színvonalú szakmai tudással rendelkezzenek. Mindketten minőség orientáltak és végtelenül maximalisták. A cukrászda viseli Dunakeszi várossá válásának 40. évfordulója alkalmából megrendezett Dunakeszi Város Tortája verseny rangos címét. A lelkesedésük nem hagyott alább, keresik az új irányzatokat, képzik magukat, s fejlesztenek. Cukrászdájuk mára már kivívta a város, s talán a környező városok elismerését is.

A közgyűlés Év Kisvállalkozója Díjat adományozott a Herbatea Manufaktúra részére a minőségi élelmiszerek népszerűsítésében, a hagyományok megőrzésében és megújításában elért sikerei elismeréseként, mellyel hozzájárult közössége és a helyi gazdaság fejlődéséhez.

A szokolyai Herbatea Manufaktúrát 2011-ben alapította Ulicsák Tamás családi vállalkozásként. A cél az volt, hogy a kiváló minőségű, a Kárpát-medencében honos gyógynövények ismeretét és szeretetét átadja vásárlóinak.
Mottójuk: A gyógynövények lehetnek jóízűek és hozzájárulnak az egészséges, boldog élethez. A termékpaletta válogatott gyógynövényeket tartalmaz, melyekből kiváló minőségű gyógynövényes mézet, fűszereket, szirupokat és teakeverékeket készítenek. Nagy gondot fordítanak arra, hogy jó minőségű élelmiszert juttassanak el vásárlóikhoz. A vállalkozás az elmúlt 10 évben végig töretlenül növekedett. Ez nemcsak a kiváló termékeknek, de az évről évre visszaforgatott és befektetett nyereségnek is köszönhető.
A díjat Ulicsák Tamás ügyvezető vette át.

Pest Megye Közgyűlése Pest Megyei Sport Díjat adományozott Németh András részére a kézilabdázásban elért kimagasló eredményei elismeréséül, mellyel nemzedékek számára mutatott példát a sport iránti szeretet erejéből.

Németh András többszörös magyar és osztrák bajnok kézilabda-mesteredző. A magyar női válogatottat három világbajnokságon és két Európa-bajnokságon irányította, 2005-ben világbajnoki bronzérmet nyert. A Váci női kézilabdacsapatát a 2009–2010-es bajnokságban bronzéremig vezette, ami a csapat történetének legnagyobb sikere volt. A váci klubnál szakmai igazgatóként is dolgozik, emellett a mai napig jelentős oktató-képző tevékenységet folytat az utánpótlásban. Munkájának köszönhetően több száz Pest megyei fiatal választotta a kézilabdát sportjának. A díjat Kis-Máténé Kirsner Erika, a Praktiker-Vác ügyvezetője vette át.

Forrás: pestmegye.hu

Még szintén érdekelheti...