Belföld gasztronómia Göd Külföld

Az év cégvezetője Lyonban szurkolt a gödi Dalnoki Bencének a Bocus d’Or világversenyen 3. helyen végzett magyar csapat séfjének

Az év cégvezetőjének megválasztott Juhász Attila, a gödi Piramis Építőház Kft. ügyvezető igazgató az ugyancsak gödi Dalnoki Bence családjával együtt a helyszínen szurkolt a magyar csapat séfnek a Bocus d’Or világversenyén, amely a harmadik helyen végzett.

“Végtelenül büszkék vagyunk!” – írta Facebook-oldalán Juhász Attila. “A magyar csapat bronzérmes lett a világ legrangosabb szakácsversenyének világdöntőjében a Bocus d’Oron! Azért is vagyunk nagyon büszkék, mert a csapatot Dalnoki Bence séf barátunk vezette, aki szintén gödi származású ifjú tehetség. A szüleivel úgy döntöttünk, hogy kiutazunk együtt Franciaországba, Lyonba, és a helyszínen fogunk neki magyar népviseletbe öltözve szurkolni… Volt lehetőségünk itthon néhány napja otthon az egyik edzésük után végigkóstolni a menüt, amely feledhetetlen élmény volt számunkra, a 6 fogást nagyjából 300 különböző alapanyagból állították össze, és másodpercre kiszámolva 5 és fél órájuk volt rá. Hihetetlenül jó érzés, hogy ilyen magasságokban van a hazai gasztronómia, jó most magyarnak lenni!”

Tuzson Bence, Göd országgyűlési képviselője a Dunakanyar Régió című újságnak adott nyilatkozatában így méltatta a Dalnoki Bencéék nemzetközi sikerét:

„Egy országos jelentőségű nemzetközi magyar siker kapcsolódik a körzetünkhöz, hiszen a gödi Dalnoki Bence ugyanis a magyar csapat vezetőjeként bronzérmet szerzett a szakácsolimpiának is nevezett Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny világdöntőjében, a franciaországi Lyonban. Hatalmas mérföldkő ez a magyar gasztronómia egészének történetében is, sok-sok évnyi tapasztalat, rengeteg munka, áldozat és összefogás van az eredmény mögött, amihez szívből gratulálok mindenkinek, aki részese volt ennek a sikernek, de külön kiemelném a gödi Dalnoki Bencét, aki ezzel újabb dicsőséget szerzett térségünknek – fogalmazott a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence.

Forrás: gödihirnok.hu/Dunakanyar Régió

Még szintén érdekelheti...