Kultúra oktatás

Tapintható történelem

Történelem pályázat a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskolában. 2023 áprilisában területi szintű történelmi pályázatot hirdettünk az alkotó kedvű diákok számára.

Az előző évben iskolai szinten nagy sikert aratott program után arra gondoltunk, hogy sok lehetőséget kínálnak a városi és tankerületi intézmények az elméleti tudást, tájékozottságot felmérő versenyeken való részvételre, de lényegesen kevesebb az olyan vetélkedés, ahol tanítványaink a kreativitásukat a kézügyességükkel párosítva hozhatnak létre valami egyedit és különlegeset.

A négyféle témában meghirdetett pályázatunkkal ezt a hiányt akartuk pótolni. Örömmel konstatáltuk, hogy jól gondoltuk, mert lenyűgöző alkotások születtek, amiket nagy lelkesedéssel rendeztünk össze egy látványos kiállítás keretében. Mivel minden alkotásban rengeteg munka, alkotó fantázia tükröződött, nem volt könnyű dolga a 3 tagú zsűrinek, akiknek tagjai a következők voltak:

A zsűri elnöke: dr. Kerekes Dóra történész, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, számos helytörténeti könyv és szépirodalmi mű szerzője, Csoma Attila, a József Attila Művelődési Ház igazgatója, számos történelmi tárgyú kiadvány írója és szerkesztője, Vörös István, a József Attila Művelődési Ház művelődésszervezője, fotóművész.

A pályázat témakörei:

5. évfolyam: az ókori világ hét csodái

6. évfolyam: a magyar koronázási jelvények

7. évfolyam: az ipari forradalmak találmányai

8. évfolyam terepasztal a két világháború csatáiról

Eredmények:

5. évfolyam

1. helyezés: Kárándi Rebeka, Kárándi Emma – Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

2. helyezés: Eiler Réka, Czöndör Vivien – Bárdos Lajos Általános Iskola

3. helyezés: Volner Csanád  – Szent István Általános Iskola

Különdíj:

  • Sinka Norina – Bárdos Lajos Általános Iskola
  • Izsó Panna – Bárdos Lajos Általános Iskola

6. évfolyam

1. helyezés: Bereczki Armand, Laczkó Benedek, Reszneki Krisztián, Szász Márton, Verebes Máté – Bárdos Lajos Általános Iskola

2. helyezés: Szathmáry Anna Luca, Szentimrey Mira – Bárdos Lajos Általános Iskola

3. (megosztott) helyezés:

– Csehi Dorina, Kulcsár István, Márkus Miklós – Bárdos Lajos Általános Iskola

Fiebiger Emma – Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Különdíj: Földesy Jana, Papp Zsófia – Bárdos Lajos Általános Iskola

7. évfolyam

1. helyezés: Papp-Berecz Bálint – Fóti Németh Kálmán Általános Iskola

2. helyezés: Túróczi Lili – Bárdos Lajos Általános Iskola

3. helyezés: Fonódi Milán – Bárdos Lajos Általános Iskola

8. évfolyam

Különdíj: Gärtner Anna, Gyulai Nóra, Juhász-Nagy Kyra, Molnár Zsófia – Bárdos Lajos Általános Iskola

Köszönjük a zsűritagok lelkiismeretes munkáját, a résztvevőknek a rendkívül értékes alkotásokat, tanáraiknak az eredményes felkészítést, kedves kollégáimnak a kiállítás megszervezésében nyújtott nélkülözhetetlen segítségét.

Minden pályázónak azt kívánjuk, hogy még sokszor élje át az alkotó fantázia különleges élményét, hiszen a kreativitás teljesebbé teszi az életünket, fejleszti az új problémák megoldásának képességét. És erre a modern kor emberének nagy szüksége van.

A beszámolót készítette: Hoványné Martikán Erika munkaközösség vezető

A fotókat készítette: Vörös István

Még szintén érdekelheti...