gasztronómia

Krémek krémje! – kétfordulós kreatív cukrászverseny 3-4. osztályos gyerekek számára

A KONELI Alapítvány a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség támogatásával kétfordulós kreatív cukrászversenyt hirdet Krémek krémje címmel 3-4. osztályos kreatív gyerekek számára – olvasható az alapítvány által kiadott közleményben.

A verseny két fordulóból áll, melyben a gyerekek megcsillogtathatják kreativitásuk mellett a szövegértési képességüket és a matematikai tudásukat (recept értelmezés alapján), illetve saját képzelőerejüket (saját dekoráció alkotása). Az első fordulóban a gyerekek kedvenc sütijük elkészítésével tudnak pályázni. A beküldött fotók alapján a legkreatívabb cukrászok jutnak tovább a június 3-i második fordulóba, ahol rangos zsűri előtt bizonyíthatnak a kis cukrásznövendékek.

Kell egy falat boldogság! Találjuk meg a nyár álomsütijét!

Még szintén érdekelheti...