Kultúra

Jeles évfordulót ünnepeltek a dunakeszi bolgárok

Dunakeszin él egy „maroknyi” bolgár közösség, melynek tagjai nagy szeretettel ápolják hagyományaikat, megemlékeznek történelmük kiemelkedő eseményeiről. Idén immár tizennegyedik alkalommal ünnepelték meg a bolgár írásbeliség, a kultúra és a művészet napját.

Május 24-e az egyik legszentebb bolgár nemzeti ünnep. A szent fivéreket, Cirillt és Metódot, a szláv ábécé megalkotóit már a középkorban szentté avatták. Róluk emlékezett meg a Dunakeszi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat.

-Az elmúlt években szinte mindent elmondtunk Cirill és Metód tevékenységéről, a Theszalonikiben született két bizánci tudós-hittérítőről. Ezért most csak röviden sorolom fel életük legfontosabb állomásait – mondta Kirov Gábor, a Dunakeszi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke május 27-én a József Attila Művelődési Központban rendezett ünnepségen.

Kirov Gábor, a Dunakeszi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

-Metód 810-ben, öccse Konstantin 827-ben született, aki csak élete vége felé veszi fel a Cirill nevet. 843-ban Cirill Konstantinnápolyban, a híres Magnuarszka – Teológiai Iskolában tanul. Metód, az idősebb testvér vezetői állást tölt be, egy főként bolgárok lakta régióban, közigazgatási területen. Cirill a magas szintű teológiai képesítése és nyelvismeretei révén kisebb-nagyobb állami megbízásokat kap Bizánctól, egyházügyi és diplomáciai területeken.

II. Mihály bizánci császár távoli helyekre küldi a testvéreket hittérítési feladatokkal, akik visszatérve Konstantinnápolyba, Cirill, a Magnuarszka – Teológiai Intézetben filozófiát kezd tanítani, Metód pedig a Polyhron kolostor apátja lesz. 855-ben, ennek a kolostornak a falai között alkotják meg a szláv ábécét, az ú.n. „Glagolicát” – ismertette a két tudós életútját Kirov Gábor.

A Dunakeszi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke ünnepi beszédében kiemelte: A két tudós testvér 862-ben, Nagy-Morvaország fejedelmének, Rosztiszláv meghívásának eleget téve, a kereszténységet terjeszti szláv nyelven, az ország területén. Fordítják és leírják, latin és görög nyelvből szláv nyelvekre a Bibliát és egyéb, a liturgiához szükséges szövegeket, zsoltárokat.

– Immáron saját betűkkel. Ezt a küldetést, erejüket nem kimélve, nagy szenvedéllyel, egészen haláluk napjáig végzik. Cirill 869. február 14-én Rómában hunyt el, Metód 885-ban Nagy-Morvaország területén halt meg. Később, a katolikus egyház mindkettőjüket szentté avatja – mondta Kirov Gábor, aki hozzátette: Tisztelegjünk emlékük előtt, hiszen sokan közülünk nekik köszönhetjük, hogy bolgárul is írunk, olvasunk és beszélünk.

Kirov Kinga Mária

Az ünnepi megemlékezés folytatásaként az elnök úr leányunokája, Kirov Kinga Mária egy bolgár gyermekverset mondott el, majd Bereczné Csillag Mária, a helyi Radnóti gimnázium magyartanára Kristin Dimitrova Én és a tükörképem című novelláját olvasta fel.

Bereczné Csillag Mária magyartanár olvasta fel egy bolgár író novelláját

A program művészeti élményét gazdagította Győrffy György hegedűművész játéka, aki népszerű bolgár és magyar szerzők műveit szólaltatta meg. A műsorban bemutatkozott a virtuóz hegedűművész tanítványa, Simon Kristóf is.

A kép előterében Győrffy György hegedűművész és tanítványa, Simon Kristóf

A tartalmas ünnepség csúcspontjaként az ünneplő közönséget a kulturális intézmény színháztermében fergetes műsorral ajándékozta meg a Jantra Néptáncegyüttes, melynek táncosai a vérpezsdítő táncok mellett a gyönyörű bolgár népviselet színpompás látványával is megörvendeztették a nézőket.

A szombat délutáni ünnepség baráti beszélgetésekkel és a bolgár konyhaművészet ínyencségeinek élvezetével zárult.

Vetési Imre/Dunakeszi Polgár

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...