Közlekedés

Módosított menetrend az esztergomi, a váci és a veresegyházi vonalon július elejéig

Rákosrendezőnél 2023. június 21-én, szerdán megkezdődik a Teleki Blanka utcai vasúti átjáró több mint két héten át tartó felújítása. Két ütemben számos korlátozást vezetnek be az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon.

Elbontják a korábbi útátjárót, helyére új, kényelmesebb és biztonságosabb átkelést biztosító gumielemes (STRAIL) burkolati rendszer épül. A munkákkal párhuzamosan az állomáson kicserélik a szükséges síneket, karbantartást végeznek a váltókon, a biztosítóberendezésen és a felsővezeték-rendszeren.

A Teleki Blanka utca egy szakasza is megújul, a vasúttársaság által kezelt, közel 2000 négyzetméternyi felületen elbontják a kockakövet, és aszfaltozott utat építenek a kerékpárosok és a gépjárművel közlekedők részére. A MÁV saját beruházásában zajló átépítés várhatóan július végéig tart.

A Budapest–Vác–Szob vonal belföldi és nemzetközi változásai június 21-től június 24-ig:

A Z70-es vonatok módosított menetrend és megállási rend szerint közlekednek:

  • a Nyugati pályaudvarról óra 56 perckor indulnak, megállnak Rákosrendezőn, Istvántelken és Rákospalota-Újpesten is, csatlakozást biztosítva a Rákospalota-Újpestről induló S71-es vonatokhoz;
  • a Szobról a Nyugati pályaudvarra közlekedő vonatok megállnak Rákospalota-Újpesten, Istvántelken és Rákosrendezőn is. Rákospalota-Újpestről óra 48-kor indulnak tovább, átszállást biztosítanak a Rákospalota-Újpestig közlekedő S71-es vonatokhoz.

Az S70-es vonatok:

  • Budapestről Vác felé  4–5 perccel korábban közlekednek, a Nyugati pályaudvarról 4:50-kor Szobig közlekedő vonat 4:46-kor indul, a további S70-es vonatok óra 10 perckor és óra 40 perckor indulnak.
  • A Nyugati pályaudvarról 22:50-kor, 23:50-kor és 0:50-kor induló vonatok közel eredeti menetrendjük szerint közlekednek.
  • A Budapest felé közlekedő vonatok menetrendjében 1-2 perces változások lesznek.
  • Munkanapokon a Vácról 6:16-kor és 7:16-kor induló (2439, 2437) sűrítővonat nem közlekedik.
  • A Vácról 21:04-kor induló S70-es vonat (2471) 16 perccel később 21:20-kor indul.

A G70-es személyvonatok:

  • Munkanapokon reggel a Szobról 5:26-kor, 6:26-kor és 7:26-kor induló vonat (2369, 2317, 2337) közel eredeti menetrend szerint közlekedik.
  • A Szobról 8:26-kor induló vonat (2357) nem közlekedik.
  • A munkanapokon délután a Nyugati pályaudvarról 13:39-kor induló vonat (2354) nem közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról 14:39-kor és 16:39-kor induló vonat (2326 és 2366) változatlanul a Nyugati pályaudvarról indul, 10-12 perccel korábban közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról 15:39-kor, 17:39-kor, 18:39-kor, 19:39-kor, 20:39-kor és 21:39-kor induló (2346, 2386, 2318, 2338, 2358 és 2308) vonat csak Rákospalota-Újpesttől közlekedik, közel 10-12 perccel korábban.
  • Hétvégén – június 24-én – a Szobról 5:26-kor és 6:26-kor induló (2369 és 2317) vonat közel eredeti menetrend szerint közlekedik.
  • A hétvégi, turisztikai céllal közlekedő, a Nyugati pályaudvarról 8:39-kor, 9:39-kor, 10:39-kor induló (2352, 2372, 2304) személyvonat és a Szobról 16:26-kor, 17:40-kor, 18:26-kor és 19:40-kor induló (2323, 2343, 2301, 2371) vonat nem közlekedik. Pótlásukra a Nyugati pályaudvarról 8:15-kor, 9:15-kor és 10:15-kor induló (2452, 2472, 2414) S70-es vonat, továbbá a Vácról 17:04-kor, 18:04-kor, 19:04-kor és 20:04-kor induló (2473, 2411, 2431, 2451) S70-es vonat meghosszabbított útvonalon, Szobig, illetve Szobtól közlekedik.

Jégmadár expresszvonat:

A Szob és Fonyód közötti Jégmadár Expressz néhány perces eltéréssel, közel az eredeti menetrendje szerint közlekedik. Reggel a Balaton felé Szobról menetrend szerint indul, Rákospalota-Újpesttől viszont két perccel később közlekedik Budapest-Kelenföldig.

Este a Szob irányába haladó expresszvonat Rákospalota-Újpestről 13 perccel később indul, Szobra 5 perccel később érkezik.

Forrás: MÁV Start Zrt.

Még szintén érdekelheti...