Sport

A Dunakanyar Régió UFC U13-as labdarúgócsapata remekül szerepelt a Juventus Akadémiák világbajnokságán

A Dunakanyar Régió UFC egyedüli magyar utánpótlás-nevelő labdarúgó klubként több éves szakmai kapcsolatot ápol a világhírű Juventus labdarúgó klubbal, amely az öt földrész közel 50 egyesületével működik együtt. A rendszeres szakmai tájékoztatók és bemutatóedzések mellett minden évben megrendezik a Juventus Akadémiák világbajnokságát Olaszországban. A júniusi seregszemlén a váci Juventus Academy Hungary az U13 éves korosztály 21 együttese között a 4. helyen végzett, amely az eddigi legjobb eredménye a Dunakanyar Régió UFC-nek – tudtuk meg Selmeci Györgytől, a csapat vezetőedzőjétől.

A Juventus világbajnokságon a Dunakanyar Régió UFC csapata Juventus Akadémia Hungary néven szerepel, mint ahogy a földkerekség minden részéről érkező csapatok is nemzetük képviseletében futnak ki a pályára. Utánpótlás-nevelő klubunk évek óta működik együtt a világ egyik legjobb, legismertebb klubjával, a Juventusszal. Magyarországról csak velünk van szakmai együttműködése az olasz csapatnak. A Juventus Akadémiák világbajnokságát idén már negyedszer rendezték meg, melyen egyesületünk minden alkalommal indult. Eddig a kilencedik hely volt a legjobb eredményünk, amit idén jócskán felülmúltunk a negyedik hellyel – tájékoztatott Selmeci György, a csapat szakmai vezetője.

A szakember elmondta, hogy a júniusi világbajnokság ünnepélyes megnyitója és az záróünnepség a világhírű Juventus fellegvárában, a torinói Allianz Stadionban volt. A fiatal labdarúgók fesztiváljának rangját mutatja, hogy minden alkalommal az olasz klub egykori világhírű labdarúgója is megtiszteli személyes jelenlétével.

Ebben az időszakban a Juventus játékosai a nyári szabadságukat töltik, ám a szervezők mindig figyelnek arra, hogy korábbi világsztárokkal találkozhassanak a fiatalok. Tavaly például a klub korábbi sztárfocistája, a 2003-ban aranylabdás labdarúgó, a cseh Pavel Nedved látogatta meg az ifjú focistákat – ismertette a szakember. Elmondása szerint ebben az évben a résztvevő csapatokat a 2006-os téli olimpia falujában, a gyönyörű és kellemes klímájú Bardonecchia településen szállásolták el.

A JAWC 2023 (Juventus Academy World Cup 2023) világbajnokságon a váci U13-as csapat a lejátszott 9 mérkőzéséből 6 győzelmet, 1 döntetlent ért el és 2 vereséget szenvedett.

Versenyben a világ legjobb együtteseivel

Az U13-as korosztályban 21 csapat nevezett, végül a negyediken végeztünk. A csoportkörben a 2. helyet szereztük meg, ahol például Wales együttesét 5-2-re, Egyiptomot 8-0-ra, a lengyeleket képviselő Varsó együttesét 5-0-ra győzték le a fiúk, akik a csoportmérkőzéseken egyedül a kanadai Toronto Academytől kaptak ki 2-1-re. 

A legjobb négy közé jutásért játszott találkozók közül a nagyon jó teljesítményt nyújtó Chile elleni mérkőzésen játszottak a legjobban a srácok, akik 2-1-re nyertek a dél-amerikai együttes ellen.

Ez nagy bravúr volt! Sajnos a Warsaw Academy ellen tudása alatt játszott a csapatunk, így 0-3-ra kikaptunk. A Guatemala White Academy ellen ismét remekeltek a fiúk: a 3-0-ás győzelmükkel a csoport 2. helyezettjeként az U13-as korosztályban a bronzéremért játszhattak a kanadai Toronto Academy ellen. A 2×20 perces játékidőben 1-1-es döntetlen született, sajnos a büntetőpárbajban 3-4-re alulmaradtunk, így korosztályunkban a Juventus világbajnokságon a 4. helyen végeztünk. A döntőben a Guatemala Black Academy 3-2 nyert a Warsaw Academy ellen.

A váci Juventus Academy Hungary szakmai vezetőjeként hogyan értékeli a csapat világbajnoki szereplését?

Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével, remekül fociztak a játékosaim. Több nagyon jó mérkőzésünk volt, talán a legjobb a Toronto és a Chile elleni volt. Őszintén sajnálom a Varsó elleni összecsapást, mert érezhetően akkor voltunk a holtponton és nem tudtunk jó teljesítményt nyújtani. Összességében egyesületünk eddigi legjobb eredményét sikerült elérnünk, amire büszkék vagyunk. Már negyedszer sikerült részt vennünk a Juventus világbajnokságon és nyugodt szívvel mondhatom, hogy felejthetetlen élmény minden évben a gyerekeknek. Elképesztő munkát végeznek a szervezők, hogy a fiatalok valóban átéljék, hogy milyen lehet egy világbajnokságon részt venni. Fontos számunkra, hogy évről évre lemérjük a tudásunkat a világ minden részéről össze sereglet Juventus Academy csapataival szemben. Büszkén mondhatom, hogy játékosaink remekül megállták a helyüket. A csapat játékosai: Kreisz Attila, Varga Benedek kapusok. Kazár Ádám, Völgyi Miklós, Lakó Adrián, Márkus Balázs, Demeter Dávid, Sipiczki Bence, Farkas Dávid, Boda Botond, Szomor Andor, Korda Imre, Deák Lőrinc, Danics Marcell mezőnyjátékosok. Vezetőedző: Selmeci György, másodedző: Tóth Marcell, technikai vezető: El-Meouch Kerim.

A Juventus szakemberei segítik a váci klub szakmai fejlődését

Mit jelent szakmai szempontból a Dunakanyar Régió UFC számára, hogy évek óta egy világhírű klubbal működnek együtt?

Rengeteget jelent, hiszen mint tudjuk, Olaszország válogatottja nemzetközileg magasan jegyzett, a Juventus az öt topbajnokságnak az egyikében játszik. Rengeteg szakmai tapasztalatuk van, melyet – azon túl, hogy részt veszünk a Juventus világbajnokságon – évente háromszor megosztanak velünk a Vácon tartott egyhetes bemutatóedzéseken, szakmai konferenciákon. Csapatainknak edzéseket tartanak, edzésmetodikát tanítanak, ami eddig például négy fő elemből állt, de az idén már hatra bővült. Betekintést nyerhetünk az olasz képzési rendszerbe.

A vezetőedző örömmel újságolta, hogy az utánpótlás-nevelő egyesületük csapatai jól szerepelnek a Pest vármegyei bajnokságokban. A kilenc éve működő egyesületben 17 éves korukig képzik a fiatalokat, de az egyesület filozófiájába tartozik, hogy 13 éves korban az ügyesebb játékosokat magasabb szintre irányítják. Ennek köszönhetően közel 25 tehetséges játékos igazolt magasabban jegyzett klubba, melyek között van a Fradi, az MTK, a BVSC, az UTE Akadémia, az Újpest FC vagy a szomszédos Gödöllő.

A TAO támogatásnak köszönhetően közel 100-120 fiatal számára biztosítják a szakmai felkészítést és a bajnokságban való szereplés lehetőségét.

Akik itt maradnak, és nem igazolnak magasabb osztályba, azok számára az U15 és az U17 éves korosztályban is indítottunk csapatot a bajnokságokban. A klub szakmai stábja nevében örömmel mondhatom, hogy utánpótlás-nevelő egyesületünk nagyon népszerű a fiatalok körében, melynek vonzerejét tovább növeli a Juventus Akadémiák világbajnokságán elért kiváló eredményünk! – jelentette ki Selmeci György, a Dunakanyar Régió UFC szakmai vezetője.

Vetési Imre

Még szintén érdekelheti...