Környezetvédelem

Megnyitott a Dunakeszi Teknős Tanösvény

Elkészült és 2023. agusztus 23-án ünnepélyes keretek között átadásra került a Nhood Services Hungary Kft. kezelésében álló, a Dunakeszi Auchan Kereskedelmi Központ szomszédságában létrehozott Teknős Tanösvény, amely a helyi különleges ökoszisztémájú tőzeglápot mutatja be a természetkedvelők számára. 

A három társaság együttműködésének eredményeként megvalósult projekt átadásának alkalmából Pascal Steens, a Nhood Services Hungary Kft. Ügyvezető Igazgatója, Halász Antal, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese, valamint Molnár Szabolcs, a Paradigma Ariadné építészműhely társalapítója mondtak ünnepi beszédet. A tanösvény az átadás napjától várja az érdeklődőket. 

Teljeskörű ingatlanszolgáltatással foglalkozó vállalatunknál, a Nhood-nál olyan projektekben hiszünk, melyek a gazdasági célok mellett pozitív hatással vannak a környezetünkre és jobbá teszik az emberek életét. Ide kapcsolódik azon törekvésünk, hogy az általunk kezelt kereskedelmi helyszíneket fokozatosan visszazöldítsük, jelentős zöldterületfejlesztésekkel hozzájárulva az élhetőbb jövő kialakításához. 

Vállalatunk környezettudatos szemléletmódját tükrözi a mai napon átadásra került Dunakeszi Teknős Tanösvény, melynek koncepciója a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által javasolt tanulmány alapján került kidolgozásra. A projekt teljes mértékben kapcsolódik cégünk filozófiájához, hiszen olyan módon fejlesztjük a ránk bízott ingatlant, hogy annak értéke növekedjen és közben példát mutassunk a társadalmi felelősségvállalás terén is. Céljai az ismeretterjesztés, az értékes szabadidő eltöltés, a természettel való találkozás és a láp megismerésének lehetősége az érdeklődők számára.

A megvalósítás során a tőzegláp 900 méteres nyomvonalán hét fő állomást alakítottunk ki. Ezek többek között a lápjáró, a talajkamra, a madárfészek, a kilátó és a teknős napozó. Odafigyelve a gazdag ökoszintémájú terület természeti értékeinek megőrzésére, kényelmes pallósoron vezetjük végig a természetkedvelő látogatókat, akik így valós élményeken keresztül ismerhetik meg a helyi állat- és növényvilágot. 

A lápos részeken, nádasokban és két rejtett, állandó tavacska mentén futó tanösvény 4 hónap alatt készült el. A pallósoron négy ismeretterjesztő pavilon is található, amelyből kettő kilátóként is funkcionál. Az építkezés során kizárólag vegyszer- és oldószermentes anyagokat használtunk és a nyomvonal létrehozásához egyetlen fát sem vágtunk ki. Az épületek és a híd kék színe a természetben legritkábban fellelhető kék pigmentre utal, egyszerre rejtő és jelző szín is. A projekt zászlóshajó állatának egy teknősfajt – az Emys orbicularis-t-  választottunk, amely hűen szimbolizálja a terület jellegét. A tanösvény a Dunakeszi Auchan Kereskedelmi Központ parkolójából lesz megközelíthető.

Fontos szempont volt, hogy a helyszín minden generáció számára kellemes időtöltést nyújtson, ezért a tanösvény mentén pihenőpontokat alakítottunk ki, míg a projekt következő fázisában az Auchan épülete mellett a gyermekek kikapcsolódását parkosított terület, játszótér, a felnőttekét pedig új kereskedelmi egységek biztosítják majd. 

A projekt egyediségét példázza, hogy Dunakeszi az első olyan kereskedelmi központ hazánkban, ami a vásárlóknak ilyen jellegű természeti attrakcióval szolgál. Terveink szerint a létrehozott tanösvény a Dunakeszi Auchan Korzó látogatószámát is növeli majd, hiszen az idelátogatók a tőzeglápon tett kirándulást egy bevásárlótúrával kombinálhatják, egy finom ebéd elfogyasztása közben megpihenhetnek és akár elintéznivalóikról is gondoskodhatnak.   

Az átadó ünnepségen Pascal Steens, a Nhood Services Hungary Kft. Ügyvezető Igazgatója, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, Füri András mondott ünnepi beszédet, majd közös szalagátvágásra került sor. 

Sándor Csongor, a Nhood Services Hungary Kft. Ingatlanfejlesztési Igazgatója az átadás kapcsán a következően mondta:

„Büszkék vagyunk rá, hogy a Dunakeszi Auchan Kereskedelmi központ egy különleges természeti látványossággal bővül. Egy olyan rejtett és eddig érintettlen világba tekinthetnek be az érdeklődök, amely bemutatja a lápok világát és történetét. Cégünk egyedüli fejlesztő jelenleg a hazai piacon, aki ilyen jellegű projekteket teljesen önerőből valósít meg. Ezen beruházások is szerves részét képezik az általunk kezelt kereskedelmi központok „People-Planet-Profit” szemléletű transzformálásának, amely során új, vegyes funkciójú, attrakcióban gazdag, fenntartható élettereket alakítunk ki az emberek igényeinek megfelelően.”

Molnár Szabolcs, a Paradigma Ariadné építészműhely társalapítója a következőket nyilatkozta : 

„A tőzeglápos területe nagyon érdekes történeteket és kihívásokat is rejtett magában a tervezési szakasztól kezdve a megvalósításig. A történetek nagyon fontosak, és azok elmesélése és narratívák építése elengedhetetlen minőség számunkra a Paradigma Ariadnéban. Reflektálva a lenyűgözően gazdag természeti környezetre olyan rejtőzködő építményeket és útvonalakat helyeztünk el, amelyek önmagukban is felfedezésre hívnak a dunakeszi láp mélyében. Ebben a vadonban egyelőre mindenki idegen, az építmények sem hasonlítanak házakra vagy kunyhókra, olyan mesterséges „talált” tárgyak amelyek generikus formáival megbújnak a sűrű növényzetben de még sem tudtak teljesen beleolvadni abba. Egy ilyen kiemelt természeti környezetben az építés hangsúlyos felelőssége még nagyobb, a lehető legkisebb terhelést és nyomot hagyva egy biztonságos és élményszerű infrastruktúrát hoztunk létre, ami képes arra, hogy elkalauzoljon bennünket, megmutassa nekünk amit nem látunk, ösztönözzön bennünket a felfedezésre és meséljen is nekünk.”

Nhood Hungary/Pencz Dóra

Még szintén érdekelheti...