Sport

A gödi Kőhalmi Emese is döntőbe jutott a maraton világbajnokságon

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárták a magyarok a Dániában zajló maraton világbajnokság csütörtök délutáni programját – számolt be honlapján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A gödi Kőhalmi Emese is döntőbe jutott a kajak rövidkörös vb-n.

A női kajakosoknál két versenyzőnk, Kiszli Vanda és Kőhalmi Emese is bejutott a rövidkörös vb döntőjébe, mint ahogy mellettük számos világklasszis, a címvédő Melina Andresson és a spanyol Eva Barrios is. Az első négy helyezett sorrendje szinte folyamatosan változott, végül a svéd nagy csatában megvédte címét, mindössze 77 századmásodperccel megelőzve Kiszlit.

Kőhalmi Emesének karnyújtásnyira volt a dobogó, utolsó futószakaszig esélye volt az éremre,

a hajrában azonban alulmaradt a spanyol versenyzővel szemben, így ő negyedikként csapott célba – olvasható a hazai szövetség beszámolójában.

Kisbán Zsófia eddig már háromszor rövidkörös vb-ezüstéremnél tart, most azonban megtört a jég. Zsófi hatalmasat küzdve megszerezte élete első felnőtt világbajnoki címét! Az ukránok klasszisával, Liudmyla Babakkal külön csatát vívtak, a Lágymányosi Spari versenyzője többször is tudott ritmust váltani és jobban bírta a hajrát, így a duisburgi gyorsasági vb-n ezer egyesben elért második helye után végre aranyérem került a nyakába. 

Férfi kenuban Simon Sebestyén állt rajthoz, a dobogótól mindössze egy másodpercre volt, végül a negyedik helyen rúgta be a hajóját a fiatal versenyző. 

Férfi kajakban is mindkét indulónk döntőbe jutott, ahol a mindössze 18 éves Kolozsvári Brúnó tizedik, Noé Bálint pedig a tizenkettedik helyen végzett a rendkívüli nemzetközi mezőnyben. 

Az ifjúsági kenusoknál Pluzsik Mihály utcahosszal verte a teljes mezőnyt, így maraton Európa-bajnoki címe után világbajnoki címet is ünnepelhetett C-1 14,4 kilométeren! Méri Botond sokáig Misivel haladt az élen, azonban az utolsó körben a spanyol Dari Sanchez elé tudott kerülni, így a Szabó Attila a Kenu Akadémia versenyzője a dobogó harmadik fokára állhatott fel. 

Az első napot követően a magyar csapat 3 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzéremmel áll a dániai maraton világbajnokságon. 

kajakkenusport.hu/godihirnok.hu

Még szintén érdekelheti...