aktuális

Dunakeszi szüreti emlékek

Verőfényes napsütés, szőlőfürtökkel és színpompás őszi levelekkel díszített asztalok, szőlőprés, kereplő, demizson, népviseletbe öltözött hölgyek és urak.

A Dunakeszi Nyugdíjas Kirándulóklub tagjai hagyományőrző szüreti bált rendeztek 2023. október 18-án a VOKE JAMK színháztermében. A rendezvény Zupka Sándor klubvezető köszöntőjével, s egy hangulatos filmrészlettel kezdődött, mely a szüretek összetartó erejét idézte meg a százötvennél is több résztvevő számára.

Idén is együtt ünnepelt a szüreti felvonulókkal Dióssi Csaba polgármester és Nyíri Márton alpolgármester

A szüreti emlékek felidézése után Dióssi Csaba polgármester a szőlőművelés múltjáról mesélt. Izgalmas információkhoz juthattunk a dunakeszi szüreti felvonulások részleteiről: tréfás mókázások, táncos vonulások, bíróválasztás, szőlőcsenés, vidám, zenés bál. Majd büszkén mesélt arról a kellemes emlékről is, hogy éppen egy szüreten volt, mikor megszületett nagyobbik lánya. Elvileg két hét volt még hátra, de hamarabb érkezett. Mikor megtudta, szólt apósának, hogy megy, mert apa lett, mire a következő választ kapta: „Várj, a gyerek már megszületett, de a bort még meg kell csinálni!”

Nyíri Márton alpolgármester gyermekkori élményét osztotta meg a klub tagjaival

 A vidám hangulatú emlékek felidézése után Nyíri Márton alpolgármester köszöntője következett: „Mindig szívesen veszünk részt a programokon, melyet ez az összetartó közösség rendez, hiszen itt soha nem érezzük úgy, hogy nyugdíjas klubba jöttünk, mert mindig valahogy fiatalabban megyünk el, mint ahogy érkeztünk. Jókedvvel, energiával, örömmel töltenek önök fel.” Ezt követően egy családi történetet osztott meg velünk nagyapjáról, aki nyugdíjasként szőlőtermesztésbe kezdett. „S ez az új hobbi olyan értelmet adott az életének idős korára, ami még egy súlyos balesetet követő lehetetlen állapotból is ki tudta őt hozni. A munkájába vetett hit, a hit abban, hogy amit csinál, annak értelme van, ez segítette őt a gyógyuláshoz.” Végezetül a szüretet az élettel párhuzamba állítva beszélt arról, hogy fiatal korban vetünk, ültetünk. Amikor középkorúak leszünk, gondozzuk a kertet, próbáljuk megtartani, amit elértünk, „s amikor eljön az ősz, eljön a szüret ideje, akkor pedig betakarítjuk azt a gyümölcsöt, amiért egész évben dolgoztunk, és élvezzük ennek az áldásait. Az élet ugyanilyen!… Én önökre úgy tudok tekinteni, mint akik éppen szüretelnek, és nem csak a mai napon szüretelnek, hanem ezekben az években. Kívánok önöknek jó szüretet és köszönöm szépen, hogy meghívtak bennünket!”

A rendezvény ünnepi műsorral, majd énekes táncos felvonulással folytatódott. A menetet a Farkas Ferenc AMI Pántlika tánccsoportja vezette tánctanáruk, Gyúró Tamás irányításával. Mögöttük mentek a zenészek és a klub énekkarának tagjai. A vidám menet a Köröndön a hagyományokhoz híven énekelve, táncolva haladt, s érkezett vissza a bál helyszínére.

A szüreti felvonulók élén Zupka Sándor klubelnök haladt

A délután egyik legmeghatóbb része volt, mikor a közönség meglepetésdallal köszöntötte a születésnapját ünneplő klubvezetőt, Zupka Sándort, akinek hosszú, boldog életet, jó egészséget kívánunk!

„El nem fárad a táncos lábod,

látom, most csuda szívből járod,

mindig újra, meg újra.”

A fenti sorokhoz híven kora estig ropták a táncot az örök vidám szép korú hölgyek és urak!

Balogh Edit

Fotó: Pas Dezső és filmkovacs.hu

Még szintén érdekelheti...