Környezetvédelem

Gyorsan népszerű lett az esővízgyűjtő tartály

Az elmúlt évben Dunakeszi Város Önkormányzata az esővízgyűjtő tartályok beszerzésével és hasznosításával egy új környezetvédelmi kezdeményezést indított útjára a Zöld Dunakeszi Program keretében. Szabó József önkormányzati képviselő ötlete alapján bevezetett próbaprogram gyorsan népszerű lett a lakosság körében a 3. számú választókörzetben, melynek széles körű alkalmazását támogatja az önkormányzat.

Mint megtudtuk, az ötletgazda, Szabó József, a 3. számú választókörzet képviselője a próbaprogram elindításának a részleteit is magára vállalta, megszervezte az igénylést és az esővízgyűjtő tartályok szállítását is.
– Jó érzéssel mondhatom, hogy a körzetemben élők körében gyorsan népszerűvé vált a kezdeményezés és az első körben tervezett 100 tartálynak pillanatok alatt gazdája lett. Mindannyiunk érdeke a város környezetvédelme, ezért Dióssi Csaba polgármester úr azonnal felkarolta a kezdeményezést, aminek köszönhetően az önkormányzat 15 ezer forinttal támogatja az esővízgyűjtő tartályt igénylőket – ismertette a képviselő, aki szerint így az ingatlantulajdonosok nagyon kedvezményes összegért juthatnak hozzá ezekhez a szettekhez, 10.000-25.000 forint között, attól függ, melyik típust igényelték.
– Ugyanis egy dolog a tartály, de mi az ehhez szükséges csapot és egyéb alkatrészeket is biztosítjuk – részletezte az önkormányzati képviselő.

Hozzátette: – Már csak a tartályok átadása van hátra, ám a méretük miatt sokak számára gondot jelenthet a házhoz szállítás, de ebben is segítséget nyújt az önkormányzat.

A program ötletgazdája Szabó József önkormányzati képviselő és Dióssi Csaba polgármester, aki támogatja, hogy az egész városban bevezessék a környezetvédelmi megoldást

Szabó József önkormányzati képviselő körzetében tapasztalt nagyfokú érdeklődés és siker láttán Nyíri Márton környezetvédelmi alpolgármester javaslatát elfogadta Dióssi Csaba polgármester, hogy a programot terjesszék ki az egész városra. Az ezzel kapcsolatos részleteket hamarosan közzéteszik a város hivatalos honlapján. (www.dunakeszi.hu)

A program ötletgazdájától arra a kérdésünkre is választ kaptunk, hogy mit tudnak ezek a tartályok: – ezek a 210-240 literes tartályok tartós, időjárásálló műanyagból készülnek, talapzatuk a súly hordozásán túl lehetővé teszi, hogy a tartály csapja alá tudjunk helyezni egy vödröt vagy locsolókannát. A csap segítségével kinyerhetjük a vizet a tartályból. A víz tisztán tarthatóságát, az algamentességet, és a szúnyoglárvák megtelepedésének megakadályozását, a levegőtől és fénytől való elzárását pedig egy tető biztosítja – ismertette Szabó József, aki ezúttal is hangsúlyozta, hogy a környezettudatosság, a felelős vízgazdálkodás mindnyájunk közös ügye. – Tegyünk érte! – húzta alá.

(Vetési)

Még szintén érdekelheti...