gasztronómia

Különleges kocsonyák mustrája lesz ma Vácrátóton, ahol idén is 1500 adag készül a téli finomságból

Minden évben közel húsz csapat kocsonyája versenyez Vácrátóton a legjobbnak járó díjért. A finomságok legfinomabbikát szakértő zsűri választja ki.

A téli időszak nem múlhat el kocsonya nélkül és ahány ház, annyi módon készítik el ezt a hagyományos ételt. A vácrátótiak pedig immár kilencedik alkalommal ízlelhetik meg a legjobb kocsonyákat a Forralt bor és kocsonya pikniken.

„Idén január 20-án rendezzük meg a pikniket 13 és 18 óra között, a kocsonyákkal pedig 15 óráig lehet nevezni. Szakértő zsűri dönti majd el – Varga C. Zoltán raliversenyző vezetésével -, melyik a legjobban sikerült étel, de abban biztos vagyok, hogy mint minden évben, idén is nagyszerű és fantáziadús kocsonyákkal találkozunk majd. Az eseményre mi magunk is mintegy 1500 adag kocsonyával készülünk, emellett street food és természetesen forralt bor is várja majd az érdeklődőket, éhesen biztosan nem megy haza senki” – mesélte a rendezvényről Spiegelhalter László, azaz DJ Spigiboy, aki egyben a település polgármestere is.

Spigiboy azt is elárulta, hogy az eseményen Krisz Rudi is fellép délután négy órától, aki a tavaly Erős Attilával és Spigiboy-jal feldolgozott Tedd fel a kezed című slágerét is előadja majd. A rendezvény mindamellett, hogy a látogatóknak a legfinomabb kocsonyákat kínálja, egyben jótékonysági célú is.

„Az összes bevétel a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola javára folyik be ezúttal is. Az eddigi rendezvényeken összegyűjtött pénzből nagyon sok mindent meg tudott valósítani az iskola, korábban például létrehozták az iskolarádiót, valamint az ablakok sötétítését is meg tudták oldani a befolyt összegből” – tette hozzá Spigiboy.

0627.hu

Még szintén érdekelheti...