Kultúra

Szavalóverseny a Március 15-i ifjak tiszteletére

Március 7-én került sor a Váci Reménység Egyesület közép- és általános iskola 7-8. osztályos diákjai szavalóversenyére, amit minden évben a Márciusi ifjak tiszteletére rendeznek. Tiszteletüket kifejezve a hősök előtt, a lelkes ifjú magyar irodalmárok előtt, akik kiálltak a szabadságért! 1848-49-ben Petőfi Sándor és barátai összefogtak egy közös ügyért.

A résztvevők létszáma az elmúlt évekhez képest nőtt, 31 diák jött el megmérettetni magát a versenyben, köztük az Árpád Fejedelem Ált. Isk., a Karolina Ált. Isk., a VSZC Boronkay Gy. Műszaki Technikum, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti, a VSZC Selye János Egészségügyi Technikum és a Bernáth Kálmán Református Gimnázium tanulói.

Külön köszönet a Cházár EGYMI székhely intézmény és tagintézmény tanulóinak a részvételért.

Győztesek:

Abszolút első:         Jobbágy Dávid – Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma

                              Cházár EGYMI szakiskola növendéke

Felkészítő tanár: Insperger Edit, Toldi Zita

Dora Zoltán díj:      Kikkilai Máté – Petőfi Sándor – Egy estém otthon

                              Árpád Fejedelem Általános Iskola

                              Felkészítő tanár: Gyetván Orsolya

Péter Pál díj:           Haufe Benedek – Karinthy Frigyes: Lecke

                              Bernáth Kálmán Kereskedelmi Technikum, Gimnázium

                              Felkészítő tanár: Szemán Marietta

Rusvay Tibor díj:    Csalár Csenge – Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

                              Boronkay Gy. Műszaki Technikum és Gimnázium

                              Felkészítő tanár: Dr. Ősi János

Különdíjban részesült Tisza Klemetina, a Cházár EGYMI intézmény diákja, aki a saját versét szavalta el.

  • Abszolút első, aki a városi ünnepségen elszavalhatja Petőfi Sándor Nemzeti Dal című versét.  A nyertes, aki nyelvében a legszebb magyarsággal, aki színészi teljesítménye, előadásmódja tekintetében a legkiválóbb, aki leghitelesebben azonosult a választott vers tartalmával, lelkiségével, magával költővel.
  • Dora Zoltán díj azé a versmondóé lett, aki nyelvében a legszebb magyarsággal mondta el a választott verset.
  • Péter Pál díjat az a versmondó kapta, aki színészi teljesítménye, előadásmódja tekintetében a legkiválóbb volt.
  • Rusvay Tibor díj, azé a versmondóé lett, aki a leghitelesebben azonosult a választott vers tartalmával, lelkiségével, magával költővel.

Az egyesület köszönetét fejezi ki a zsüri tagjainak a rendkívüli munkáért, a sok jótanácsért!

Németh-Péter Mikola -író, költő,

Duhonyi Tiborné Mária, a Magyar Nyelv Barátainak Egyesületének elnöke

Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár igazgatója

Az idei év különlegessége, hogy hagyományteremtő céllal egy új díj került átadásra, „Kozmutza Flóra Díj” néven, melyet Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra Emília gyógypedagógus emlékére Ványi Lászlóné Éva, a Cházár EGYMI Intézmény vezetője javaslatára hoztak létre. A díj a gyógypedagógiai munka elismerése, melyet kizárólag a Cházár EGYMI intézmények tanulói közül az arra legérdemesebb kaphatott meg.

Kozmutza Flóra díj:  Nagy Bíborka – Arany János: A fülemüle

                               Cházár EGYMI tagintézmény

                               Felkészítő tanár: Greff Tünde

Gratulálunk minden nyertesnek!

Még szintén érdekelheti...