Kultúra

Prihoda Judit vadállatok ihlette festészete

Itt állunk a Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola aulájában, amely a képzőművészeti tárlatok idejére átlényegül iskolagalériává. Körben a paravánokon Prihoda Judit festő- és grafikusművész „Az erdő üzenete” című kiállításának képei. Éppen most ért véget a rendhagyó finisszázs, a gyerekek lelkes zsibongással vonulnak vissza tantermeikbe. Soha nem látott és át nem élt élményben volt részük. A Művésznő „alkotói show”-n látta vendégül a kőrösis diákokat, de kíváncsiskodó művészetkedvelő felnőttek is vagyunk itt jó néhányan.                     

Mindenhol nagy érdeklődés kíséri ezt a különleges bemutatót. Mi a célja és a lényege a produkciónak – kérdezem Prihoda Juditot.

A produkció lényege a kép születésének nyilvános bemutatása és a közönség bevonása az alkotás folyamatába, miközben élőben, közelről láthatják, hogyan is épül fel egy kép az első vonaltól az utolsóig. Lehetőleg nagy méretben (100×70 cm) dolgozom pasztell technikával, mert ezzel gyorsan és látványosan tudok haladni. Az atmoszféra megteremtése érdekében zenei aláfestés kíséri a folyamatot. Barátunk, Magyaróvári Viktor zeneszerző szerzeményének dallamaira születik a kép. Ahol van rá lehetőség, a rajzolást közelre hozva, kivetítőn kísérheti figyelemmel a közönség.

2015-ben nyílt meg itt az Iskolagalériában a bemutatkozó kiállítása. Mi volt az apropója e most záruló tárlatnak?

Idén, március 14-én a Karmelita Kolostorban Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől
a „Magyar Arany Érdemkereszt” kitüntetést vehettem át, közel négy évtizedes munkásságom elismeréseként. E hír hallatára keresett meg ismét Harangozó Katalin és kért fel, hogy állítsak ki újra az Iskolagalériában. Természetesen örömmel tettem eleget a felkérésnek. Ez alkalomból aktuális munkáimat mutattam be a dunakeszi tárlatlátogató közönségnek.

Gazdag, bátran kísérletező, folyamatosan felfelé ívelő művészi pályájának változatos elemei mellett témaválasztása állandó: természetábrázolás, főszerepben a vadállatok. Örök elköteleződés?


Igen. Valahogy ez mindig természetes volt, és ha időnként meg is jelenik emberábrázolás a képeimen, túlnyomórészt az állatvilág dominál, inkább rajtuk keresztül fejezem ki gondolataimat, érzéseimet.

Művészi fejlődésének kik a meghatározó szereplői azóta, hogy ceruzát, ecsetet vett a kezébe?


Gyermekként a csömöri általános iskolában Rimmler Mária festőművész rajztanárnőm hívta fel a figyelmemet a művészettörténet nagyjaira. Mária nénivel életre szóló barátságot kötöttünk. Felnőtt koromban is sokat jártuk a környéket festőállványainkkal és festettük a csömöri határban fellelhető tájrészleteket. Az ő javaslatára írattak be a szüleim 12 évesen Dombyné Szántó Melániához, a híres rajzpedagógushoz a Barcsay Gyermekképzőművész Körbe. Később, a Korga György irányításával működő Dési Huber István rajzkörbe, a „Désibe”jártam, ahol tovább finomíthattam a műtermi rajzolás fortélyait. A Pannónia rajzfilmstúdióban Richly Zsolt rajzfilmrendezőtől fázisrajzolást tanultam. Az egyetem előtt Kopek Rita, kiváló festőművész tanárnőhöz jártam előkészítőre. A Képzőművészeti Egyetemen Molnár Kálmán tanszékvezető volt a tanárom tervező grafika szakon. Tanáraim voltak még Kádár János Miklós, Oláh György, Lelkes László. A nagyra tartott elődök közül példa értékű számomra Dürer szemlélete és hozzáállása. Az alapos felkészültség, hogy nem sajnálta a környezete tanulmányozására szánt időt és energiát, hogy a hitelesség érdekében precíz, maximumra törekvő, alázatos munkát végzett. A szürrealisták bátorsága tanított meg arra, hogy merjem szabadjára engedni a képzeletemet, és annak felismerése, hogy a szabályokat sokszor felül lehet írni. Vallom, hogy a szárnyaló fantázia a kreativitás előszobája. Az impresszionistáknak köszönöm a tudást, hogy miképpen lássam meg a természet szépségeit, a legapróbb csodákat, amelyek sokszor csak elillanó fényjelenség formájában tűnnek fel, s hogy ezeket miként vegyük észre és végül képesek legyünk a magunk eszközeivel rögzíteni a vásznon.

Párja, Csáki Gábor nem csak társa, hanem menedzsere is, aki nem mellesleg vadász. Mi az ő szerepe az alkotói folyamatban?


Egy alkotó ember sohasem önmagában létezik. Mindig szüksége van a támogató légkörre, amely nem csak elviseli, hanem ha kell, segíti az alkotáshoz szükséges feltételek megteremtését. Arra a fizikai és érzelmi háttérre gondolok, ami egyfajta biztonságot nyújt, amelyben biztosított a nyugodt alkotás lehetősége. Gyerekkoromban a szüleim által adatott meg e fontos feltétel. Felnőttként sikerült olyan társra lelnem, aki mellett szintén élvezhetem a biztonságot. Az alkotói létezés egészen más életstílust és ritmust követ. Nekem nincs munkaidőm. Legfeljebb határidőim vannak a megrendelt munka leadására, egy kiállítás előkészítésére, de maga az alkotás sem munkaidőbe illeszthető folyamat. Nemigen tartok szünetet és nem érzékelem az idő múlását. Ehhez az életformához nehéz alkalmazkodni, ezért hálás vagyok Gábornak, hogy ő mégis hajlandó, sőt mellettem áll és segít abban, hogy meg tudjuk őrizni közös életünk harmóniáját is.

Életrajzában különleges fejezet kezdeteként említi Kaszót, a Somogy vármegyei kis községet, ahol jelenleg is tartózkodik. Miképpen vált láthatóvá képein az ott megélt felszabaduló alkotói energia és hogyan újította meg festészetét?


A Covid elől menekültünk Kaszóba, de sajnos így sem úsztuk meg a fertőzést, de abból kilábalva, a Kaszón töltött két év maga volt a Paradicsom. Valójában az erdő vált a műtermemmé. Rengeteget festhettem kinn a szabadban. Az ottani erdő egy csodás természetvédelmi terület. Érintetlen vadon, ahol, ha kidől egy fa, azt még elmozdítani sem szabad. A kidőlt fák égnek meredő gyökerei csodálatos formavilágukkal elvarázsoltak, egyben hátteret adtak az állatábrázolásaimnak is. Amellett, hogy a szabadban lehetőségem volt az állatokat megfigyelni, testközelből is megtapasztalhattam a szarvasok jelenlétét. Két dámszarvasborjút, illetve egy gímszarvast neveltünk fel Gáborral. Pici korukban kerültek az erdészethez és mi vállaltuk a gondozásukat. Természetesen fontos tudni, hogy a vadállatoknak az erdőben van a legjobb helyük, de ez esetben a már ide került kis árváknak szükségük volt a gondoskodásra, hogy életben maradjanak. Ma már 4 évesek és mi olyan élményekkel gazdagodtunk a velük való foglalkozás során, amit semmi sem pótolhat. A sok tapasztalatot mind be tudom építeni a munkáimba, és a megismerés tovább mélyítette képeim mondanivalóját. Kifejezőbbé váltak a karakterek, lelküket jobban tudom közvetíteni azoknak, akik fogékonyak rá.

Dunakeszi, a „Duna-menti vadon” mivel gazdagította festészetét itt-tartózkodásuk 13 éve alatt?


Sokat jártam az ártéri területeket, sokszor sportolás, sokszor anyaggyűjtés céljából. Számtalan szép motívumot tudtam beemelni egy-egy munkámba. Ha nyitott szemmel jár az ember, szinte bárhol megtalálhatja azt a témát, azt a kiváltó apró látványt, ami beindítja egy kép alapgondolatát. Az ártéren, a még megmaradt érintetlen zöld területen fácánokkal, rókákkal, őzekkel találkozhattunk. Sok gondolatébresztő találkozásom volt velük. Remélem, meg tud maradni élőhelyük lehetőleg ott, ahol van, lehetőleg zavartalanul…!

A Fény a ködben című akril festményén a gímszarvas bika mögött, a kékes párában a bika gondolataként felsejlő tehenek, az Oroszlánpár a férfi és a nő egymásra utaltságát sugárzó ereje, vagy az Úszó gímszarvas bika vízbe merülő testrészét akváriumszerűen megjelenítő bravúros kompozíciója jóval több, mint a vadak élethű, tökéletes anatómiával, érzékien megfestett „képi mása”. Prihoda Judit hogyan fogalmazná meg művészi hitvallását?

Feltétlenül szeretnék többet mutatni, mondani a képeimmel, mint a puszta, hiteles állatábrázolás. Azon dolgozom, hogyan bővíthetném azt a kommunikációs felületet, amit egy kép jelenthet, hogyan tudnám még jobban kifejezni érzéseimet, gondolataimat a velünk, körülöttünk élő élőlényeken keresztül, melyek mindenkiben elindítanak egy gondolatot, érzelmeket váltanak ki, vagy valamilyen emléket idéznek fel, szokatlan, új perspektívát nyitnak előttük, ahogy eddig még nem látták, vagy soha nem is láthatják, csak elképzelhetik a vadállatokat.

Személyiségéből erő, nyugalom és megingathatatlan derű árad. Talán ezért nem lepődünk meg, hogy oeuvre-jében a „komoly” képekkel egyenrangúként vannak jelen karikatúrái. Tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikaturista tagozatának. Festői és grafikusi tudásának teljes eszköztárát felhasználva készülnek óriási, legalább is ebben a műfajban méretükkel rendkívülinek számító munkái, tele játékos ötlettel, szeretetteljes iróniával. Ám nem az állatok és főleg nem a nagyvadak karikatúrái csalnak mosolyt az arcunkra, hanem a saját, emberi gyengeségeink pellengérre állítása. Vagy talán éppen ez a céljuk?


Igen. Az állati karakterek által megszemélyesítve ki-ki magára ismerhet, ha akar, vagy beleláthatja az emberi életnek megmosolyogtató helyzeteit. Amióta készítem a karikatúrákat, folyamatosan kapom a visszajelzéseket, hogy ki kire ismert rá, illetve milyen történetet lát bele a képbe. Szívesen hallgatom a változatos értelmezéseket, és örülök, ha nekem is újdonságot mondanak.

Akik nem lehettek itt az Iskolagaléria tárlatmegnyitóján, vagy pont azért, mert itt voltak, mikor és hol találkozhatnak újra Prihoda Judittal és alkotásaival?


Az idei év bővelkedik kiállításokban. Dunakesziről rögtön Balatonfüredre, a Huray-villába viszem a képeim egy részét. A Bakony és a Balaton élővilágát mutatom be, a dunakeszi tárlat kiegészített anyagával. Ez a kiállítás május 19-én nyílik. Előtte, május 18-án, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumban két kiváló kolléganőmmel együtt állítunk ki, ahol főleg egzotikus fajokat láthat tőlem az oda látogató közönség.

Harangozó Katalin művészeti menedzser
Fotó: Enyedi Lajos, Csáki Gábor

                                                                                                                                                                                            

Még szintén érdekelheti...